A város csendes és
nyugodt. Carlos nem szól semmit egész idő alatt, de néha lopva a kezem felé
nyújtja ujjait, csak, hogy egy-két másodpercig hozzám érhessen. Halkan
fütyörészik, közben a szája fülig ér. Az idő enyhén meleg, de nem az a fülledt
mint egész nyáron volt, én még is úgy érzem, hogy mentem lángra kapok. Az
ajkaimon még mindig éreztem a srác gyengéd, de határozott csókjai nyomát, a
bőröm bizsergett ott ahol korábban átkarolt. Dübörgő szívem csak nem akart
lecsitulni, pedig nagyon régen nem éreztem magam ennyire nyugodtnak.
A város érzékelői
bekapcsolták az éjszakai világítást, én pedig automatikusan megálltam a
kapunk előtt. Carlos eleinte nem értette miért toppantam meg, de mikor meglátta
az ablakban várakozó Yorut leesett neki.
-Lenne kér kérdésem
-mondta végül tőle szokatlanul csendesen.
Kíváncsian néztem rá,
mire ő elém lépett. Szürke szemei az éjszakában szinte feketének tűntek ahogy
lehajolt , hogy szemeink egyvonalban legyenek. Ajkai érzéki mosolyra húzódtak,
tekintete játékosan csillogott.
-Hallgatlak.
-Akkor vehetem úgy, hogy
a barátnőm vagy? Tudom, hogy kicsit gyors a tempó és még randira sem hívtalak
el, de szeretnék most választ kapni rá.
Az eszem persze most
tanácstalanul állt a helyzet elé. Igaz halkan felkondult a vészharang, hogy
talán ennyiben kéne hagyni az egészet, de kénytelen voltam beismerni. Vágytam
arra, hogy tartozzak valakihez. Talán ezért is lehetett, hogy végül a szívemre
és eszemre hallgatva bólintottam a kérdésre. Carlos szinte rögtön lecsapott az
ajkaimra, és bár heves mozdulatnak tűnt még is tele volt gyengédséggel. Néhány
hosszú másodperc vagy talán perc után eltávolodott, de azért a bal keze az
arcomon maradt.
-Második… Ugye nem
szólsz senkinek az iskolában?
-Vigyázzni kell a
hírnevedre igaz?
Mosolyogva a tenyeréhez
nyomtam az arcom. Szerencsére nem kérdezett többet. Még legalább egy percig így
álltunk, majd halkan elköszönt. Szinte éreztem rajta, hogy feszült, ideges és
talán bizonytalan is. Aurája különlegesen vibrált ami elárulta, nem csak nekem
szólal meg időnként a vészharang. Az ajtóból még vissza néztem rá, majd
csendben becsuktam magam után a bejárati ajtót. Hátam nekivetettem a hűvös
fának, majd mikor meghallottam Yoru
mancsainak tompa puffanását ellöktem magam tőle. A lépcsőfordulóban
találkoztam össze a farkassal. Némán nézett rám, de tekintete elárulta, hogy
nem kell neki magyarázkodnom.
Megvakartam a fejét, majd folytattam a
szobámba az utam. Gitárom óvatosan leraktam az ajtó melletti sarokba, majd
rávetettem magam az ágyra. A kezem ügyébe egy plüss került, amit most a
mellkasomhoz szorítva átkaroltam
„-Boldognak tűnsz.”
-Lehet, de kicsit félek.
Megfogom tudni őrizni a tikunkat?
Yoru felugrott mellém,
de válasz helyett, csak elnyúlt mellettem az ágyon. Látszott, hogy mondani akar
valamit, de soha nem tudtam meg mit akarhatott.
A pusztító energia úgy robban
szét a közelben, mintha atombomba lett volna. Mind a ketten kilőttünk az
ágyból, és mire a talpam leérhetett volna a talajra, már át is alakultam. A
démon energiája nagyon ismerős volt és ráadásul néhány utca választott el tőle.
-Próbáljuk meg nem a
városban elkapni-mondtam a farkasnak, miközben átugrottunk a szomszédos ház
tetejére.
Négy ugrás elegendő
volt, hogy a szörnyeteghez érjünk. A négy lány az egyik sikátor bejáratánál
állt és védőburkot vont maga köré. Mögöttük két fiú ült a földön, mind ketten
lilás arccal próbáltak rendesen levegőt venni. Moon a Démon felé bökött a
fejével, mire én csak biccentettem. A négy Elementár hamar rá jött, hogy
tapasztaltabb vagyok náluk harcban, így elsősorban rám hagyták a támadásokat. A
lávabot hangosan csattant a Sáskaszerű szörny hátán, mire az felüvöltött
fájdalmában. Egy szaltóval kikerültem a felém csapódó lábát, majd egy darabon
csúsztam a lányok felé a földön.
-Nini egy régi ismerős.
Mit keresel itt Lélekfaló?-kérdeztem hetykén.
A lény rám fokuszált,
majd mérgesen felsziszeget. Láttam, rajta, hogy felismert, bár évekkel ezelőtt
mikor találkoztunk akkor még teljesen máshogy néztem ki. Akkor egy csenevész,
éppen nőiesedő lányka nézett vele farkasszemet, aki még az elemi szimbólumát se
kapta meg. Csak a szerencsémnek köszönhettem, hogy akkor a kontrolálatlan
energiám olyan szinten megsebesítette, hogy elmeneküljön.
-Fire Fairy….Sssszép nő
lettttél, de attttól még utttállak-morogta.
-Hogy van a jobb
oldalad? Ja bocs elfelejtettem, hogy kicsit hiányos vagy azon téren.
A szörny felém csapott
az ízelt lábai egyikével, mire hatalmasat vágtam rá a bottal. Körkörös harc
alakult ki köztünk. A démon bár felmérte, hogy külsőleg megváltoztam, a
bosszúvágytól nem realizálta, hogy erősebb is lettem. Folyton sziszegett, majd
felüvöltött, de nem került közelebb hozzám egy bottávolságnál beljebb.
Igaz egyszer sikerült
megvágnia az arcomat, de az is csak azért volt, mert átcsúsztam a hasa, és
potrohája alatt. A hosszú „tánc ” vége az lett, hogy megint a lányok elé
kerültem. A botba gyűjtöttem az erőm, majd a Lélekfaló felé irányítottam a
tűzet. Ezek a lányék nem véletlenül kapták az elnevezésüket. Ha bármilyen élőlény
életenergiáját megkaparintották egy ideig nem lehetett őket legyőzni mágiával.
Ennek ellenére a perzselő tűz nem tetszett neki, de hát egyik rovar sem szereti
ha felgyújtják. Sziszegve és bosszú után kiáltva távozott.
-Fire egyszer tényleg
megkell tanítanod minket a harcra. Szánalmasak vagyunk, hogy négyen nem bírunk
el ez szörnnyel- mondta Love Fairy a maga csendességével.
-Több év áll mögöttem,
mint nektek, nem vagytok szánalmasak. A pajzsotok elég erős, hogy megvédjétek
az embereket. A többire meg rá kell érezni.
Moon mellé léptem, aki
éppen akkor vizsgálta meg a két fiút. Egyikőjük Nicolas volt, a másik srác meg
borzalmasan ismerős volt, de még is ismeretlen. Mind ketten nehezen vették a
levegőt, és lilás bőrük elárulta, hogy ha négy Elementár nem avatkozik közbe
akkor mostanra meghalnak. Water próbálta meggyógyítani őket, de csak annyit ért
el, hogy az arcuk kicsit enyhébb szint öltött magára.
-Várj… Hajd rám-mondtam
csendesen, miután felnéztem a holdra.
Félhold volt ugyan, de
tiszta és fényesen ragyogott. Megfogtam a két fiú kezét, majd újra a tűz
erejéhez nyúltam.
-Tisztító Tűz-súgtam, mire
a tenyereim fellángoltak.
A gyógyító energia hamar
vissza hozta a két fiú normális életfunkcióit, bár engem teljesen leszívott.
Remegő lábakkal álltam, de, majd támaszkodtam Yoru oldarára. Nicolas tért
először magához, és döbbentett nézett ránk. Egyikünk se szólt semmit. Én
felültem a farkas hátára, majd intettem a lányoknak.
Túl kimerült voltam,
ahhoz, hogy rendesen elköszönjek. Nem sokon múlott, hogy leessek az ügető
farkas hátáról. Yoru némán fektettet le az ágyamba, de ekkora már annyi erőm se
maradt, hogy betakarózzak. A farkas rám
igazítja a takarót,de ekkor már mélyen alszom.
-Föld hívja Mivát! Miva
köztünk vagy még?
Fáradtan nyitom ki a
szemem mire Irina rám mosolyog. A lány vidáman vigyorog rám. Én azt se tudom,
az iskolába hogyan jutottam el segítség nélkül nem hogy nevessek. A szombat
estét tetéztem egy vasárnapi majdnem elszúrt démonvadászattal. A hétvégén
tényleg minden erőmet felhasználtam pedig tudatában voltam, hogy a telihold még
nagyon messze van.
-Mit csináltál az
arcoddal?-kérdezte a lány ahogy hátrahajtottam az arcomba lógó tincsemet.
Nem nyúlok az arcomon
lévő sebtapaszra így is tudom mire gondol. Előző nap elég lassú voltam ahhoz,
hogy a démon egy kóbor csapása megvágja
a bőröm.
- A hétvégén bicikliztem
és nem vettem észre egy akác ágat- füllentem.
Megpróbálok visszadőlni
a padra,d e a lány nem igazán hagyja abba. Folyamatosan fecseg. Mintha észre
sem venné, hogy mennyire ki vagyok ütve. Hátra dőlök a széken és miközben
lelógatom a karjaimat magam mellett, lassú mély levegőket veszek. Hasogat a
fejem, háborog a gyomrom és mind emellett alig bírom nyitva tartani a szemem.
-Olyan vagy mint aki
végig bulizta a hétvégét és most teljesen másnapos lenne.
-Bár úgy lett volna Rin…
Vissza dőltem a padra,
miközben a pulcsim a fejem alá gyűrtem. Keserű száj ízzel telt meg a szám, és
biztos voltam benne, hogy ha nem alszom akkor hamarosan vissza jön az a kevés
narancslé amit reggel ittam. Írisz és Rin csak nem hagyta abba. Folyamatosan
csacsogtak ahogy szokták. Marien és Victora bár alapból csendben voltak
időnként hozzászóltak a beszélgetéshez. Mindenki az első próba miatt volt
izgatott bár ez engem most cseppet se érdekelt.
A lányok hírtelen
elhallgattak, majd mindenki a saját helyére vonult. Csak tompán érzékeltem,
hogy a mellettem lévő szék kihúzódik, majd Carlos leül mellém. Valamiért kicsit
jobban érzem magam,de mégse emelem fel a
fejem. Érzem ,hogy a ball combomon finoman végig húzza az ujjait, de nem szólal
meg. Ellenben Nicolas tesz helyette megjegyzést, hogy aznap nem késett.
-Jó reggelt osztály!...
Miss Swan! Nem alszunk az órámon.
Carlos finoman megbőgte
az oldalam, mire össze rezzentem, és nagy nehezen kiegyenesedtem. A fejem
zsongott és nem túlzok ha azt mondom, hogy csillagokat láttam. Azt se tudom miről
volt szó az óra első tíz percében.
-Miss Swan! Azt kértem
ne alaudjon!
-Bocsánat…
-Szóval ott tartottam,
hogy ma egy régi osztálytársatok jött vissza. Még a beiratkozási papírjait
tölti ki, de hamarosan itt lesz. Erről jut eszembe… Mr Okami. Nem kell
táncolnia ha nem akar. Most megint páratlanul vannak a fiúk.
-Na még mit nem! Tudja
mit csak azért is táncolok…
Máskor biztosan fejbe
csapom a pimaszságáért, de most csak halkan felnyögtem. Az azért átfutott a
fejemen, hogy ha tartós kapcsolatot szeretne
velem, akkor hamar gondok lesznek itt.
Az ajtón kopogtak, majd egy
ismerős srác lépett be rajta. Terepmintás nadrágot, kigombolt fehér inget,
alatta fekete trikót viselt. Acélbetétes bakancsa tompán puffant a padlón apró
porfelhőt kavarva a talpa alatt. A nyakába katonai biléta volt, de ezt csak
később vettem észre.
- Emlékeztek Mr.
Creegre?
Az igazgató nő kijelentésére
többen össze néztek nekem meg valahonnan ismerős volt a név. Azonban elég volt csak ránéznem és menten rosszabbul
lettem. A srác ott volt szombat este Nicolas mellett. Nem hibáztattam amiatt, hogy egy démon rájuk
talált és megakarta ölni őket, de akkor is minden erőm rájuk ment. Azonban valami
csak nem hagyott nyugodni. Volt valami a tekintetében ami felettébb ismerős
volt.
-Kevin?-kérdezte
valamelyik lány.
-Igen… Nos Mr Creeg.
Sajnos a helyét már másnak adtam, de mint láthatja bekerült még egy pad a teremben.
Foglaljon helyet.
-Kevin a lúzer
visszatért?-kérdezte Carlos pökhendin.
-Carlos… Vigyázz, mert
most már én is ütök… Szia Miva jól áll a vörös haj-kacsintott rám a fiú, ahogy
elhaladt mellettem.
-Ismerjük egymást? –kérdeztem
kábán, és kissé rekedten.
-Egy másik iskolában
rengeteg pofont kaptam tőled, csak mert nem tudtam megvédeni magam. Igaz előtte
mindig kiálltál értem, mondván, hogy ne szekálják a pápaszemes lúzert.
Kérdőn néztem rá, de ő
csak rám mosolygott.
-De nicns erőm
ehez-súgtam, és vissza feküdtem a padra.
-Nos akkor vissza térve
a próbára. Az idei négy öt páros a nyitótánchoz-nézett bele a jegyzeteibe az
igazgató nő. -Kihúzok öt nevet. Akárki is lesz rajta, a párjával benne lesz a
nyitótáncban… Nicolas-húzta ki az első nevet a tanárnő.
Marien a terem másik
felében izgatottan felsikított, mire a szőke srác rámosolygott. Ezután Rin, és
Irina következett, majd Carlos legjobb barátját Lisandert húzta ki a nő.
Mindenki izgatott volt az ötödik név miatt, amit hallottam, hogy kihúzott, de
nem mondta el. Hasogató fejjel néztem fel rá.
-Nos Miss Swan. Úgy
Látom az új partnerével duplán szerencsés ma…
-Most mi a francot kell
kavarni. Meg se kérdi, hogy kiakarok e lépni?-csattant fel Carlos mellettem.-
Csak azért is megyek és táncolok, még ha a nyitó táncot is vállalnom kel!
-Na persze te meg pont
arról vagy híres, hogy megbízható vagy-mondta a hátunk mögött Kevin.
Átnéztem a vállam
felett, és ekkor megláttam a tolltartóját. Egyszerű fekete volt rajta egy
sárkány mintával, ami alatt az én művész aláírásom volt. Ekkor végre leesett ki
is a srác.
Általánosban jártunk
együtt és a gimi első évében. Kevin Creeg. Akkor még egy fél fejjel kisebb volt
nálam és mindig mindenki elnáspángolta. Betegesen rajongott értem, annak
ellenére, hogy ha meg is védtem mindig felpofoztam. Szégyennek tartottam, hogy
fiú létére nem tudja megvédeni magát. A tolltartójára csak azért rajzoltam a
sárkányt, hogy kicsit nagyobb legyen az önbizalma az új iskolába amibe ment tízedikbe.
-Neh-nyögtem halkan.-
Tégy meg valamit, ha nagyon rám akaszkodna üsd meg-súgtam.
Carlos rám kacsintott,
én meg vissza dőltem a padra. Kevin megkocogtatta a hátam, mire lassan újra
feltápászkodtam.
-Azt hiszem most már én
leszek az aki megvéd téged. Bár tudom, hogy ha oda kerül a sor elég nagy
pofonokat tudsz te is adni.
-Azt hiszem ezt a
beszélgetést most függesszük fel, mert ha így folytatod, felpofozlak.
-Még élvezném is…
Megdörzsöltem a homlokom, de
nem vágtam vissza. Helyette könyörgőn néztem az igazgató nőre, de ő csak
homlokráncolva nézett rám. Oké, hogy nem mondom, de attól valakinek leeshetne,
hogy nem vagyok toppon. Amint a tanár elfordult vissza hanyatlottam a padra, és
némán a fejem alá húztam a felsőmet. Valószínűleg el is aludhattam, mert csak a
csengő éles hangjára rezzentem össze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése