Egy-egy

Meglepő mennyire gyorsan telik az idő, ha az ember olyan iskolába jár ahol befogadják. Az első hét elegendő volt ahhoz, hogy beilleszkedjek, és ahhoz is, hogy szerezzek egy két fura fazont. Annabel és hű csatlósai nem nézték jól szemmel, hogy szóba állok a két számomra tabu pasival. Nickolas árnyékként követett és próbálta megtalálni a közös témát, míg Carlos folyton cikizett és bunkó mód oltogatott. Olykor nem sok kellett ahhoz, hogy össze ugorjanak, de ilyenkor szerencsére mindig volt a közelben egy-egy tanár aki szétszedte őket.

Magamat is megleptem, mikor rájöttem, hogy törzshelyem lett Irina és barátai körében. Második nap a vörös hajú lány minden szó nélkül megfogta a tálcám, és maguk közé ültetett, nem hagyva ezzel, hogy az ebédlő egy eldugott sarkában ebédeljek. A lányok vidáman csacsogtak minden étkezéskor. Régebben az előző iskolámban volt ugyan baráti köröm,de azután, hogy felszabadult az erőm inkább elhúzódtam tőlük, mert már nem találtam velük a közös hangot.

-Vajon ki kinek lesz a párja?-kérdi Irina vissza rántva a jelenbe.

Fogalmam sem volt miről van szó, mivel én csak csendes meghúzódó voltam mindig az ebédek között. A mellettem ülő lány picit elpirult, de nem szólt semmit.

-Aki nem szerzett párt magának, ma délig, azt az igazgató nő állítja be valakihez- válaszolja Rin vidáman.

A lány haja, majdnem olyan hosszú mint az enyém, de szinte mindig két coffos fonatban hordta, így az ezüstös tincsek csak a háta közepéig értek. Megigazította fehér keretes szemüvegét, majd felém fordult.

- Mond Miva neked lesz párod?

 -Mihez?-kérdem kicsit kábán.

-Hát a sulibálhoz! Ja persze te nem is tudtál róla! Minden karácsonykor, a suli szervez egy jótékonysági bált, aminek a bevitelét egy segélyszervezetnek adja. Hogy a suli annak adhassa a pénzt akinek akarja, az a feltélete, hogy mindenki táncol a kijelölt osztályból. Persze mások is táncolhatnak, de annak az osztálynak kötelező. Büszkén jelenthetjük ki, hogy ez a megtisztelés három éve a mi osztályunkat érte. Most már minden fiúnak lesz párja, tehát a mogorva vöröskének, se lenne kifogása, hogy miért nem szerepel-magyarázta a lány.

Így már értettem az iskola izgatottságát, illetve azt, hogy az osztály miért olyan lelkes mindenben. Azonban valami nem kerülte el a figyelmem.

-Azt mondtad, majdnem mindenkinek van már párja. Kik azok akiknek nincs rajtam kívül?

-Carlos, Annabel és a barátnői, na meg még három más scrác. Azt hiszem ikrek, de a nevüket soha nem jegyzem meg…

Rin szavát az éles csengő szakította félbe. Szokás szerint elraktam az ebédem maradékát, majd követtem őket a terembe.

Némán néztem a beszélgetésüket, miközben a gyomrom össze szorult az idegtől. Az utolsó iskolabál amin részt vettem totális katasztrófa volt. A hosszú hónapokig tartó próba után a partnerem közölte, hogy nem jön el, mert nincs kedve. Az egy dolog volt, hogy az egész osztályt cserben hagyta, de az egy másik volt amit szégyenemben éreztem. Mi lettünk volna a nyitó páros. AZ akkori tanáraim végül egy másik párost raktak a helyünkre, de a közönség is ránk számított. Ez az emlék annyira kínos és megalázó volt, hogy nem csoda ha nem igazán akartam volna részt venni a bálon.

- Jól van mindenki foglalja el a helyét végre és maradjatok csendben. Az idei évben végre pont elegendő lány és fiú van az osztályunkban, így mindenkinek jut pár.

Az igazgató nő jelentőségteljesen Carlosra nézett, aki vigorogva adta tudtára, hogy nem fog táncolni.

-Néhányan szokás szerint nem fognak örülni a kijelölt párnak, de legközelebb gondolkodjanak előre!

Ezután Annabelre, és két kutyusára nézett. A lányok már most háborogtak, hogy ők nem táncolnak akárkivel, de az igazgató nő leintette őket.

A három grácia tovább mondta volna a magáét, de ekkor már nem figyeltem rájuk. Az igazgató nő kedvesen mosolygott rám. Szemében enyhe szánalom volt amitől hideg futkosott a hátamon, de ekkor már tudtam. Egy kétoldalról érkező vihar közepén vagyok, mint egy villámhárító. Már előre felkészültem a következő szavaira, és az azt követő elégedetlenkedésre.

A nő látta rajtam, hogy tudom mi következik, ezért elismerően biccentett, majd Carlos felé fordult

-Mr. Okami. Az önpárja lesz Miss Swan. Viselkedjen tisztességesen! Elnézést kisasszony. Csak önre tudom bízni ezt a mogorva fiút. Ugye nem haragszik?

-Nicns sok választásom igaz?

-Egyikőtöknek sin…

-Csak hiszi banya! Nem vagyok a csicskása. Én léptem is…

Carlos minden további nélkül fel állt és távozni készült, de ekkor elpattant bennem valami. Azt hiszi törékeny nádszál vagyok, akivel kínos lenne táncolni? Vagy csak szimplán nem tudja elhinni, hogy nem ő a világ közepe? Na ezt várhatja, hogy meghunyászkodom előtte.

Minden figyelmeztetés nélkül elkaptam a dzsekije nyakát, majd nagy lendülettel vissza rántottam a székbe. Mindenki döbbenten nézett rám, ő meg üvöltve fordult felém.

-Még is mit képzelzsz?-kérdezte.

-Mi van Vöröske nem tetszik valami?

Még az igazgató nő is elfehéredett ijedtében. Senki nem számított rá senki, hogy a csendes Miva Swan helyre teszi a lázadó, bunkó Carlos Okamit. A feszültség vibrált a levegőben, mit csak fokozni tudtam a következő mondataimmal.

-Gondolom soha nem voltál még bálon.

-Nem és nem is fogok…

-De igen is fogsz! Egyszer az életben nem azt fogod tenni amit akarsz, hanem amit az igazgatónő mond!

-Nem vagyok senki csicskása! Egy ilyen kis senki csaj mint te meg főleg nem fog ugráltatni!

Carlos megint fel állt, és elindult a terem vége, fele, de ekkor én is talpra szökkentem, és utána kiáltottam.

-Carlos Okami! Most azonnal vissza ülsz a helyedre te arrogáns segfej!

Az osztály egyenként szisszent fel, ahogy a fiú megállt, és döbbenten fordult felém. Szürke szeme szinte fekete volt a méregtől és a haragtól. Egyenes háttal vigyorogtam rá, miközben megtámaszkodtam az asztalom lapján. Ujjaimban az izmok jól hallhatóan recsegtek, jelezve, hogy nem adom meg magam olyan könnyen. A fiú dühtől vörös  arccal jött vissza és kezét az asztalra vágva nézett le rám.

Néma párbaj alakult ki köztünk, de tudtam, hogy ezt a csatát én nyertem. A nyilvánosság előtt aláztam porig az önbecsülését, azáltal, hogy felszólaltam ellne. Ahogy felém magasodott láttam, hogy megakar törni, de ha tudta volna hány démonnal néztem már farkasszemet, akkor hamarabb feladja.

-Mi a baj? Csak nem ideges alaki? Meddig akarsz így maradni?  Én bírom egész nap is ha azon múlik -mondom vigyorogva.

-Te kis…

-Kérem gyerekek… Üljenek le!-remegi az igazgató nő.

Vigyorogva néztem rá, majd továbbra is tartva a szemkontaktust leülök. Carlos kínosan érezte, magát, majd dacból vissza ült a helyére. Mindketten karba fontuk a karjainkat, majd míg ő a másik oldalra, és az igazgató nő felé fordultam. Egy- null a „törékeny csajnak”.

Az igazgató nő az óra további részében elmondta, hogy mi még a teendő a bálig amiben reménykedett, hogy az osztály hibátlanul megfelel majd. Mivel utolsó óránk volt, így a kicsengő után mindenki ráérősen szedte a tankönyveit össze. A nő az ajtóból fordult vissza.

-Jaj majd elfelejtetem. Holnap kisorsoljuk azt az öt párt akik a nyitótáncot foglyák táncolni-köszönt az igazgató nő.

Mondhatni nem repestem a boldogságtól. Annak az esélye, hogy a mi „párosunk” is benne lesz az ötben elég nagy volt.  Azt már előre tudta, hogy Carlossal lesz még egy két csatám, már csak a próbák miatt is. Már most megalázónak éreztem az egészet, de legalább ő elmondta, hogy mit nem akar. Így senki nem fog nevetni, mint legutóbb.

-Hallod, te aztán bátor vagy. Még soha senki nem, mert beszólni Carlos, nem, hogy nyíltan vitába szállni vele.

Irina ámulva nézett rám. Egy halovány mosolyt erőltettem az arcomra, majd elköszöntem tőle. Míg lassan ballagtam a park felé, nem gondolkodtam. Yoru energiájára koncentráltam amit akkor is éreztem, mikor nem figyeltem konkrétan rá.

A parkba belépve nem kellett sokáig keresnem farkasom. Azonban meglepődve láttam, hogy az Carlossal játszik éppen. A fiú erőteljesen eldobta a botot a farkas meg vissza hozta neki. Tekintve, hogy egyikőjük se vett észre hangosan füttyentettem, mire a csacsi nőstényfarkas rögtön felém fordult.

- Jónapod volt? Azért a nyakörvedbe belebújhatnál ha kint mászkálsz -dorgáltam meg, mire lopva kinyújtotta a nyelvét.

Intettem neki, hogy ideje menni, majd elléptem a srác mellett. Az meglepő fürgeséggel kapta el a karom, és fordított maga felé.

-Még is kinek képzeled magad?-sziszegte mérgesen.

Rögtön láttam rajta, hogy még mindig az órán történtek miatt mérges, így egy határozott mozdulattal kihúztam a karom a kezéből.

-Nem vagyok egy nebáncs virág aki megilyez a nagy és gonosz, bunkó pasiktól. Ha valami nem tetszik reklamálj annál aki felnevelt. A nevelő apámat se fogja érdekelni, mit akarsz…

Carlos elém áll, mikor megfordultam és kényszerített, hogy nézzek rá.

-Na ide figyelj! Senki nem alázhat meg engem nyilvánosság előtt. Még egy lány sem!

-Ha nem a magas c-n kezdted volna akkor én se oltalak le ott mindenki előtt! Elég lett volna annyit mondanod, hogy nem akarsz részt venni a bálon, és akkor én is elállok tőle. Hidd el mással is eltudnám tölteni az időmet, de ne gondolt, hogy mert mindenki fél tőled én is fogok! Magadnak kerested a bajt!

-Te kis…

Carlos megint megragadta a kezem, de ekkor felszegett állal a szemébe néztem. A tekintetében megülő meglepődése elárulta, hogy olyasmit látott, amit ebben a formámban nem szabadna.  Nagy levegőt vettem, majd kihúztam a karomat.

-Hétfőn kezdődnek a próbák. Az osztályra való tekintettel legyél ott vagy nem állok jót magamért-mondtam csendesebben.

Yoru eddig feszülten nézte a veszekedésünk. Tudta, hogy megtudom védeni magam, de attól az aggodalom ott volt benne.

-Remélem tudod, hogy leszarom az osztályt!-kiáltott utánam a srác mire megtorpantam.

-Akkor legalább nem fogok csalódni-súgtam magamban, majd átnéztem a vállam felett.- Úgy se fogsz eljönni, és ezt feleslegesen kötötted az orrom alá. Nyilvánvaló volt.

Tovább indultam. Sokk mindenről lemondtam, de a bál más volt. Egy régi megfakulni látszó álom nem hagyott nyugodton.