Egyedül

Fájt a hátam, a szám fel repedt, és vesztésre álltam. Ellenfelem elégedetten nézett rám. Tudta, hogy ő az erősebb. Ennek ellenére mégsem hátráltam meg, hiszen megesküdtem, hogy erőmet az emberek, nem pedig a saját életem megmentésére használom. Minden egyes levegővétel fájdalmas és keserű ízt hagyott a számban,de ennek ellenére újra felálltam a fal mellől ahova vágódtam.

-Nem adod fel igaz? A familiárisod nem fog rajtad segíteni hiszen félholtra vertem már. Minek védesz egy olyan jelentéktelen fajt mint az emberiség? Maximum csak táplálkozásra jó az erejük semmi másra - mondta elégedetten.

Nem válaszoltam, csak néztem rá. A felhők elkúsztak az égen, és a szemembe a hold fénye világított. Lassan felemeltem fejem és kitágult pupillákkal néztem rá.

Telihold volt. A lehető legtisztább, legerősebb holdciklus mindközül. A szemem sarkából láttam, hogy familiárisom lassan magához tért. A fekete farkas engem figyelt, ahogy lassan gyógyít a hold ereje. Ellenfelem nem vett észre semmit ebből, mivel a sérüléseim főleg belső eredetűek voltak. Az ostoba még csak nem is érzékelte, hogy mind Yoru mind én újra harcra készen állunk.

- Itt a vége! – mondta vigyorogva..

Felemelte a karját, hogy egy átokkal megöljön, de ezzel szabaddá tette a sebezhető pontját: az oldalát. Nekem se kellett több ennél.

- Grif tűz! - kiáltottam kihasználva az egyetlen előnyöm a gyorsaságom.

Tenyeremből hatalmas láng csapott ki, majd felvette a szárnyas oroszlán formáját, és egy lendülettel az ellenfelemre ugrott. Az meglepődve tapasztalta, hogy támadásom jóval erősebb, mint a legutóbbi..

- Lehetetlen - mondta utolsó leheletével.

Ajkai néma sikolyra nyíltak, de hang már nem jött ki a torkán. A varázslatom túl tiszta volt számára, így az belülről és kívülről egyaránt felperzseli.

" -És még is igaz!"- vakkantott Yoru, mikor mellém lépett.

Megvakartam a füle tövét, majd elfordultam a hamuvá vált ellenfelemtől. Valamivel messzebb a földön ott hevert a tűzvörös bot, melyet harcközben olya gyakran használtam. Némán mellé léptem, majd felvettem a földről.

Most biztos mindenki azt gondolja, hogy minek nekem a bot a harchoz? Bár önmagában a vörös lávakőből faragott fegyver is nagyot tud ütni, de a fő különlegessége, az, hogy a tetején lángvörös színű zafír van beleágyazódva. A kő és a bot együttes erővel nemcsak erősíti, de könnyen irányíthatóvá teszi a tűzeleműek erejét. Az olyanok mint én vagyis az Elementálok Őrzői mind rendelkezünk valamilyen fegyverrel, mellyel kiteljesíthetjük az erőnket.

Sajnos azonban a tudomásom szerint én vagyok az utolsó Elementál. Én is megszenvedtem már egyszer - kétszer a magam erejével. Normális esetben csak abban a formámban mutatkozik amit a közönséges emberek csak Fire Fairy-nek emlegetnek, de néha nagyon ritkán, hétköznapi alakomban is előtör. Főleg ha nem vagyok ura a gondolataimnak, vagy a hatodik érzékem (nevezd nyugodtan ösztönnek) úgy érzi, hogy veszély fenyeget. Sajnos nem vagyok tökéletes, de ki az a mai világban?

"- Gyere Miva. Menjünk haza. Holnap költözünk.”- rángatott ki gondolatimból Yoru.

Hát igen. Másnap költöztünk, és én megint keveset aludtam. Igazság szerint amióta Yoru betoppant az életembe alig volt erre szükségem. Elmondta, hogy egykori társának Fire Fairy-nek vagyok a reinkarnációja Eleinte nem akartam elhinni, hogy egy mesébe illő személy lelke és ereje van bennem, de ekkor a familiáris felszabadította a bennem lévő mágiát. Az erő pusztító energiája átjárt, minek következtében elájultam, az első átváltozás után. Azonban hamarosan megkellett tapasztalnom a démonokkal való harcot, így a farkas elkezdte a kiképzésem.

Sajnos nem minden úgy ment ahogy eltervezte. Egyik testvérem egyszer meglátott engem, ahogy egy harc után visszaváltoztam. Igaz senki nem hitt neki, de ő mai napig állítja, hogy nem csak álmodott azon az éjszakán. Veszélyessé vált otthon maradnom, így úgy döntöttük Yoruval, hogy máshol folytatom a harcot, és a kiképzésem. Shara keresztanyu boldogan fogadta az ötletem, hogy hozzá akarok menni, mondván szeretnék kicsit elszakadni otthonról.

Az igazság az, hogy nem szívesen költöztem el, főleg úgy, hogy Shara jóformán csak este szokott haza menni. Szóval csak Yoruval leszek egész nap mikor otthon vagyok. Félreértés ne essen szeretem azt a bolondos farkast, de jó lenne valakivel megosztani a lelkem nyomó terhet. Tekintve, hogy Shara imádja a misztikus dolgokat, neki szívesen elmondanám a tényállást..

És mi az egészben a legrosszabb? Az ember azt hinné a magány, de nem. Új iskola, új osztálytársak, és csak egy igaz barát. Nem érdekeltek mások véleményei hiszen a tündéri mivoltom miatt nem is lehetett szorosabb kapcsolatom másokkal. A tudat viszont zavart, hogy továbbra is egyedül nézek szembe a titkom súlyával.

Az egyik előnye, ha valaki Elementár, az az, hogy gyorsan tud helyet változtatni anélkül, hogy bárkit felkeltene. Pillanatok alatt a város másikvégéből haza értem. Az ablakom nyitva mint mindig, bár most zavart, hogy nincs függöny ami eltakarna a kíváncsi szomszédok elől. Igaz azok már régen alszanak. Csendesen lépkedtem a becsomagolt dobozok illetve megtömött bőröndök között. Minden indulásra készen állt csak én nem. Lelkileg legalábbis nem. A folyosó felöl léptek halk nesze ütötte meg fülem, mire levetem Fire Fairy alakom.

 "- Jön valaki búj be az ágyba gyorsan!"- mondta Yoru teljesen feleslegesen. Beugrom az ágyba, és magamra húzom a takaróm.

Na ná, hogy a lepcses szájú tesóm volt. Beosont a szobámba, és megnézte, hogy alszom-e. Szerencsére nagyon jó színész vagyok ezért könnyű úgy tettetnem mintha aludnék. A kis mocsok még a lepetőmet is megtapogatta, hogy hideg-e, de ez sem leplezett le. Már régen megtanultam, hogyan melegítsem fel a hideg ágyneműt, anélkül, hogy  az ne gyulladjon meg. Bár bosszantott ez a szokása, most rá kellett jönnöm, hogy hiányozni fog. Miután kiment felsóhajtottam.

Az életem hála neki teljesen megváltozott. Kinéztem a nyitott ablakon, közben végig gondoltam a lehetséges jövőm. Talán egy jó oldala van annak, hogy a keresztanyámhoz költözök.

Nem kell többé titkolnom lángvörös hajam. Shara már megengedte, hogy mikor holnap odaköltözök hozzá, "befesthetem" a hajam. Nagyon zavart már a paróka.

Mikor Yoru felszabadította az erőm a fekete hajam lángvörössé vált, amit csak egy parókával tudtam elrejteni. Az a mű vacak soha nem volt kellemes viseletet és gyakran kell mosni is, aminek köszönhetően, hamar újat kell rendelnem, hogy természetesnek tűnjön. Ettől meg szabadulok végre. Ez a gondolat megnyugtatott annyira, hogy el is aludjak tőle.

Yoru lelkes ébresztésére kelni, nem a legkellemesebb. A familiáris minden reggel felugrik rám, és végig nyalja az arcom. Aznap azonban nem korholtam meg emiatt. Becsomagoltam a maradék holmim, majd levitteem a nappaliba a rengeteg dobozt. Mire Shara betoppant, már minden le volt pakolva, jelezve, hogy indulásra készen állok.

- Minden itt van? Ha bepakoltunk a kocsimba indulhatunk is?

- Aham azt hiszem mindent lehoztam a bútorokon kívül-feleltem csendesen.

Keresztanya elismerően bólintott, majd közösen mindent a kocsijába pakoltunk. Anya utolsó csomagként átadja a farkasom kosarát, majd berohant. Utoljára mentem vissza a házba elköszönni  tőlük. Persze már most azon veszekedtek, hogy ki kapja meg a kiürült szobám.

Némán léptem ki, majd beültem a kocsiba. Yoru a lábaim közé csüccsent, majd az ölembe fektette a fejét. Shara halkan bekapcsolta a rádiót, és miközben az útra figyelt lázasan mesélt a munkájáról. Nem is vette észre, hogy alig figyelek  rá. Éppen csak annyira koncentráltam a mondandójára, hogy tudjak válaszolni egy esetleges kérdésre. Az út nagyon hosszú, de legalább esemény mentesen telt el.

Sharah háza kétszintes, világos rózsaszín színű ház volt, viszonylag közel minden központi helyhez, de mégis eldugott részén a városnak.

- Megjöttünk. A szobád itt is az emeleten van. Segítek fel hurcolkodni. Ne lepődj meg, hogy az új tankönyveidet már beszereztem neked. Az íróasztalodon van minden, ami ebben a tanévben kellhet-mondta ahogy leállította a garázsban a kocsit.

És ő ezzel el is intézte az átköltöztetésem.  Most komolyan ennyi lenne? Semmi körbevezetlek a házban? Vagy esetleg azt megkérdezhetné, hogy kell e valami. Nem erre ne is számítsak hiszen Shararől van szó.

A következő napokban magam se tudtam mit csináltam. Miután mindent kipakoltam, a parókát kidobtam, nem marad más, mint az unalom. Vártam az estét, de csalódtam. Sehol egy démon, sehol, egy kóbor lélek. Kétszer futtam végig a várost, de sehol semmi. És persze a következő nap is ilyen lett. Áttanulmányoztam a tanrendem, az iskola térképét betéve megtanultam, de még így is rengeteg erőm maradt unatkozni.

Magam is megleptem, hogy mennyire vágyom a suli után. Előre láttam, hogy én leszek az osztály strébere, így csak abban bíztam, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy békén hagyjanak és ne kérdezősködjenek utánam.

Leadtam a jelentkezési lapom, majd követtem az igazgató nőt aki az osztályomba kísért. Elsőként érkeztem a suliba, így nem ért meglepetésként a még üres terem. Az idősödő nő kijelölte a helyem én meg illedelmesen megköszönöm azt. A csendet kihalászva egy öreg kopottas könyvbe mélyedek, bár a tartalmát nem sokáig tudom élvezni.

Lassan beszivárogtak leendő osztálytársaim is. Az igazgató nő kérésre bemutatkoztam, bár nem igazán töröm magam, hogy jobban meséljek magamról.

- Szia Irina vagyok. Köszöntelek a Stars gimiben – nyújtja felém a szünetben az egyik lány a kezét.

Vidám szeplős vöröske, aki pillanatok alatt mindenkinek bemutatott, miután az illemnek megfelelően bemutatkoztam. Az osztály alapjába véve lelkesen fogadott, de persze akadt kivétel is.

Egy vékony szöszi lány kinek nevét eleinte nem jegyeztem meg rögtön tisztázni akarta, hogy kikkel ne kezdjek ki. Csendesen hallgattam ahogy közli, hogy a bátyja és egy másik srác teljesen tabu, mivel előbbi miatt a rokoni kötelék, utóbbi azon gyengéd érzelmek miatt tabu amit iránta érez.

Nem törtem magam, hogy megnyugtassam, egyiket se kell féltenie, mivel magányos farkas lévén, nem fogok a nyomukban loholni.  Minek is tenném, hiszen azzal csak őket sodornám veszélybe.