A fájdalom

Akadozó mozdulatokkal állok fel, majd indulok el a terem ajtaja felé. Irina és Rin éppen az igazgatónővel beszélget a tanári asztalnál,mikor oda értem. Éppen azt kérdezték miben jelenjenek meg az első próbára. Nem tudom mit felelt neki a tanárnő, de nem is érdekelt. Ahogy picit balra léptem, hogy megálljak a fal mellett, elvesztettem a tájékozódási képességem, és megszédültem.

Éreztem ahogy Rin megfogja a kezem, majd leültet a székre.

-Miva?... Te jó ég igazgatónő szinte lángol a homloka-hallottam a lány hangját.

Az ajkamba haraptam, majd igyekeztem kontrolálni az erőmet. Nem szabad elveszítenem a kontrolt, különben spontán öngyulladás áldozata leszek. Bár a tűz engem nem emészt fel, de a körülöttem levőkben komoly kárt tehet ha nem figyelek

-Miss Swan miért nem szólt, hogy nincs jól?

Válaszolni akartam,de halovány krákogásnál több nem jött ki a torkomon. Sajnos erre számítottam. Néha már fordult elő ha túl sok mágiát használtam el. Haloványan éreztem, hogy Carlos és Kevin minket figyel, de ami feltűnt, az Marien jéghideg keze volt ami a homlokomhoz ért. Nem tudom, honnan jött a lány, de nem is érdekelt. Keze annyira kellemesen hideg volt, hogy neki nyomtam a homlokom.

-Nem akarok bunkó lenni,d e szerintem valakinek haza kéne vinnie a kiscicát-mondta Carlos.

Ha jól lennék, most ezért a beszólásért biztosan kapott volna a fejére, de szerencséjére nem voltam jól. Tompán érzékeltem, hogy az igazgatónő és közte kialakul egy kis vita. Valamiért nem tűnt olyan hosszúnak, mint vártam.

-Most az egyszer örülhet, hogy ennyivel idősebb mint a többiek és van már jogosítványa. Mindjárt hozom, Miss Swan címét, és vigye haza!-mondta.

Carlos morgott valamit, arról, hogy nem taxi szolgálat, de a feszült hangja mögött mást éreztem ki. Valaki hozott a tarkómra egy vizes kendőt, mire Marien elvette a kezét a homlokomról. A percek lassan vánszorogtak, mire a tanárnő vissza ért.

-Gyere kicsi lány-nyújtotta felém a nő a kezét. Kábán megfogtam, majd hagytam, hogy Rin segítségével felhúzzanak. 

Az órák már elkezdődtek, így nem volt gázos, hogy Rin és Irina támogat ki a parkolóig. Alig léptünk ki a félhomályos folyosóra elvakított a kinti fényesség. Mire valamennyire tisztábban láttam, már egy metálkék Honda mellett álltam.

Rin beültetett, az igazgató nő meg Carlos lelkére kötötte, hogy most az egyszer viselkedjen rendesen. A srcá megjegyezte, hogy lehet egy bunkó pöcs, de azért tudja hol a határ a bunkóság és a kihasználás között. Irina bekötött az ülésbe , Carlos meg beült a másik oldalra. A kocsi doromboló motorja elaltatott, így fogalmam sincs mikor értünk haza.

Csak a bejárati ajtó becsukódására riadtam fel, mikor már belül voltunk a nappaliban. Carlos a karjaiban vitt éppen felfelé a szobámba, és csak akkor realizáltam, hogy Yorut követi mikor lerakott az ágyamra és nagy farkas a jobb oldalamra feküdt. Három tompa puffanást hallottam egymás után, majd az ágy mellettem lévő szabad része megsüllyedt.

-Van lázcsillapítótok?-kérdezte csendesen Carlos, mire megráztam a fejem.

Kábán felnéztem rá, miközben ő betakart az ágyvégében lévő takaróval. Gyengén a keze után nyúltam mikor hátrahúzott egy vörös tincset az arcomból.

-Maradok, míg keresztanyád haza nem… Viszont beállhatok a garázsba? Úgy láttam be fér kettő autó is.

Némán bólintottam. Mire arcon csókolt.  Nem tudom meddig maradt távol, de azt tudom, hogy elaludtam. Bár érzékeltem a külvilágot valahol még is messze voltam a valóságtól.

Csend és nyugalom vett körül. Talpam alatt friss zöld fű lengedezett egy gyengéd szellőben. Csak ahogy körbe fordultam vettem észre, hogy hosszú szoknyájú könnyű ruha van rajtam. A ruha felső fele halovány rózsaszín volt, de ahogy haladt  lefelé egyre inkább hasonlított az égő tűzre.

-Szerbusz Fire Fairy. Megnyugtatlak most csak álmodsz. Gyere mutatok neked valamit.

Egy apró kis macska állt előttem. Mikor ránéztem gyengéden rám mosolygott, majd elindult a réten. Nem nézett hátra követem e, de én még is utána mentem. A réten mindenféle virág nyiladozott, különböző színekben. Messziről egy szökőkút hangja hallatszott el felénk. Az energia forráshoz közeledve melegség áradt szét bennem.

-Ime az Elementárok kútja. Ez minden Elemántár forrás pontja.

A kút márványból faragott volt, és gondosan mívelt. Különböző motívumokkal díszített. Az egyszerű kis egértől kezdve a bonyolult griffig minden meg volt található rajta. A macska felült a kút szélére, majd mancsával felém csapta a vizet. Bőröm alatt bizseregni kezdett a mágia. Leültem a kút szélére, de csak csendben figyeltem a környezetem.

-Maradj egy kicsit és töltődj fel.  Minden erődet felhasználtad az elmúlt pár napban.

-Ki vagy?

-Az első Yoru-mondta a macska boldogan.- Minden generációnak megvan a maga sötétség és fény állata. Legtöbbször Yorunak sé Starnak hívnak minket. Mi gyengének tűnhettünk, de mindenkinek megvan az erőssége. Én például elég komolyan tudtam bosszantani az ellenfeleimet. Ez most lényegtelen.

-Szóval Yoru a te reinkarnációd?

-Akit te ismersz farkas háromszáz évvel ezelőtt, csak egy csenevész kölyök volt. A falkája ki tagadta, ahogy a testvérét is, csak mert ők voltak a leggyengébbek. Közel kétszáz évbe telt, mire az Elemántárok átalakították őket olyanná, hogy elviseljék a mágiát, és taníthassák az utolsó generációt.  Sajnos azonban nem számítottunk arra, hogy a népünket mekkora veszély fenyegeti. Vigyázz az éjjeli vadászokkal kicsi lány. Nem ez lesz az első eset, hogy emberekre támadnak.

A macska megint belemártotta a mancsát a vízbe és újra lefröcskölt. A víz után megint éreztem, hogy az erőm vissza tér.

-Ideje menned.

Hozzám dörgölte a fejét,majd megérintette a homlokomat.

-Ha eljön az idő tudni fogod, hogy kik előtt kell Fire Fairynek lenned.

Rugóként pattant fel az ágyban. Yoru méltatlankodva emelte fel a fejét. A takaró lecsúszott az ölembe. Odakint éppen sötétedni kezdett.  A fejem picit zúgott még, de nem volt olyan erős mint a nap folyamán.

-Mi…

A szoba levegője másmilyen volt mint megszoktam. Enyhe, de valahonnan ismerős illat lengte be a szobát. Azonban ami teljesen össze zavart az volt, hogy fogalmam sem volt ki öltöztetett át pizsamába.

-Mond, hogy nem Carlos öltöztetett át-súgtam Yorunak.

„-Mikor nagynénéd megjött megkérte, hogy adjon rád valami kényelmesebbet. Azt hiszem a vad külső mögött éppen annyira összetört lélek lakozik mint benned.”

-Erre én is rá jöttem…Még itt van?

A farkas csak bólintott, majd nagyot nyújtózkodott.  Fejét a kezemre fektette, majd beleszagolt a bőrömbe. Izgatottan mozgatni kezdte a fülét, majd felemelte sötétkéké vált szemeit.

„-Te találkoztál az első Yoruval?”

Csendben bólintottam, majd  kimásztam az ágyamból. Az egész vasárnapi rosszullétemnek nyoma se volt, bár azért azt nem mondtam volna, hogy nem bírnék aludni még.

-Nem láttad a hajgumim?

„-A pasid kiengedte a hajad, hogy kényelmesebben aludj. Azt hiszem nála van…”

Yoru felvakkant, mikor kihúztam alóla a takarót, mire csak mosolyogtam.  Fogtam egy gyengébb csatot (halkan megjegyzem nem találtam még olyan hajcsatot ami jó lenne nekem), majd elindultam lefelé.

Carlos és Shara halkan beszélgetett, de egyikőjük sem vette észre, hogy a konyhában vagyok. Keresztanyám a halkan mesélt a kutatásairól, bár nem tudtam, hogy a fiút mennyire érdekelheti.

-Kérsz még?

-Nem köszönöm. Finom volt. Hogy van ideje főzni, ennyi munka mellett?

-Nem én főzök. Ciki, de nem tudok még egy rántottát se megcsinálni. Miva keze munkája van ebben is. Látszik, hogy a nagynénjére ütött a maximalista mivoltában.

Találkozott a tekintetünk, mire elmosolyodott. Kislányos huncutság csillant a szemében, majd vissza fordult Carlos felé.

-Akarsz itt alaudni?

-Jó lenne, de a kutyám otthon vár. Lassan haza kell mennem megetetni…

-Attól még vissza jöhetsz . Szerintem Miva se bánja… Persze nem erősködöm.

-Sajnos Miva nincs ébren, hogy megkérdezzem, mit szólna ha vissza jönnék…

-Nos?

Felnézett rám,de én zavartan bólintottam. Pont tőle vártam volna a legkevésbé, hogy bele menne abba, hogy Carlos itt aludjon.

-Nos ez eldőlt gyere vissza majd … Te meg egyél végre valamit, mert azt nézve, hogy mennyi kaja maradt a hűtőben, szombat óta nem ehettél.

Carlos felém fordult, majd széles mosollyal a kezét nyújtotta felém. Megfogta a kezem, majd maga mellé húzott. Fél kézzel átfogta a derekam, de nem szólt.

-Na én megyek még átnézem a mai munkáimat. Te meg akkor siess vissza bár szerintem kiállhatnál a garázsból. Holnap korán megyek dolgozni és ilyenkor nagy lendülettel fordulok ki.

-Haza is viszem. Még jó, hogy ma kocsival mentem be a suliba.

Carlos fel állt, majd maga felé fordított. Shara némán kiment a konyhából, mire a fiú arcon csókolt.

-Jobban vagy?

-Igen. Vissza akarsz jönni?

Carlos némán  bólintott, majd elindult kifelé. Még az ajtóban megint arcon csókolt. Néhány másodperc múlva felmordult a kocsi hangja. Vissza indultam a konyhába, de még elkaptam Shara mosolygós arcát.

-Bízol benne?

-Ennyire meglepő lenne?

A bonyodalom tovább folytatódik

A város csendes és nyugodt. Carlos nem szól semmit egész idő alatt, de néha lopva a kezem felé nyújtja ujjait, csak, hogy egy-két másodpercig hozzám érhessen. Halkan fütyörészik, közben a szája fülig ér. Az idő enyhén meleg, de nem az a fülledt mint egész nyáron volt, én még is úgy érzem, hogy mentem lángra kapok. Az ajkaimon még mindig éreztem a srác gyengéd, de határozott csókjai nyomát, a bőröm bizsergett ott ahol korábban átkarolt. Dübörgő szívem csak nem akart lecsitulni, pedig nagyon régen nem éreztem magam ennyire nyugodtnak.

A város érzékelői bekapcsolták az éjszakai világítást, én pedig automatikusan megálltam  a kapunk előtt. Carlos eleinte nem értette miért toppantam meg, de mikor meglátta az ablakban várakozó Yorut leesett neki.

-Lenne kér kérdésem -mondta végül tőle szokatlanul csendesen.

Kíváncsian néztem rá, mire ő elém lépett. Szürke szemei az éjszakában szinte feketének tűntek ahogy lehajolt , hogy szemeink egyvonalban legyenek. Ajkai érzéki mosolyra húzódtak, tekintete játékosan csillogott.

-Hallgatlak.

-Akkor vehetem úgy, hogy a barátnőm vagy? Tudom, hogy kicsit gyors a tempó és még randira sem hívtalak el, de szeretnék most választ kapni rá.

Az eszem persze most tanácstalanul állt a helyzet elé. Igaz halkan felkondult a vészharang, hogy talán ennyiben kéne hagyni az egészet, de kénytelen voltam beismerni. Vágytam arra, hogy tartozzak valakihez. Talán ezért is lehetett, hogy végül a szívemre és eszemre hallgatva bólintottam a kérdésre. Carlos szinte rögtön lecsapott az ajkaimra, és bár heves mozdulatnak tűnt még is tele volt gyengédséggel. Néhány hosszú másodperc vagy talán perc után eltávolodott, de azért a bal keze az arcomon maradt.

-Második… Ugye nem szólsz senkinek az iskolában?

-Vigyázzni kell a hírnevedre igaz?

Mosolyogva a tenyeréhez nyomtam az arcom. Szerencsére nem kérdezett többet. Még legalább egy percig így álltunk, majd halkan elköszönt. Szinte éreztem rajta, hogy feszült, ideges és talán bizonytalan is. Aurája különlegesen vibrált ami elárulta, nem csak nekem szólal meg időnként a vészharang. Az ajtóból még vissza néztem rá, majd csendben becsuktam magam után a bejárati ajtót. Hátam nekivetettem a hűvös fának, majd mikor meghallottam Yoru  mancsainak tompa puffanását ellöktem magam tőle. A lépcsőfordulóban találkoztam össze a farkassal. Némán nézett rám, de tekintete elárulta, hogy nem kell neki magyarázkodnom.

 Megvakartam a fejét, majd folytattam a szobámba az utam. Gitárom óvatosan leraktam az ajtó melletti sarokba, majd rávetettem magam az ágyra. A kezem ügyébe egy plüss került, amit most a mellkasomhoz szorítva átkaroltam

„-Boldognak tűnsz.”

-Lehet, de kicsit félek. Megfogom tudni őrizni a tikunkat?

Yoru felugrott mellém, de válasz helyett, csak elnyúlt mellettem az ágyon. Látszott, hogy mondani akar valamit, de soha nem tudtam meg mit akarhatott.

A pusztító energia úgy robban szét a közelben, mintha atombomba lett volna. Mind a ketten kilőttünk az ágyból, és mire a talpam leérhetett volna a talajra, már át is alakultam. A démon energiája nagyon ismerős volt és ráadásul néhány utca választott el tőle.

-Próbáljuk meg nem a városban elkapni-mondtam a farkasnak, miközben átugrottunk a szomszédos ház tetejére.

Négy ugrás elegendő volt, hogy a szörnyeteghez érjünk. A négy lány az egyik sikátor bejáratánál állt és védőburkot vont maga köré. Mögöttük két fiú ült a földön, mind ketten lilás arccal próbáltak rendesen levegőt venni. Moon a Démon felé bökött a fejével, mire én csak biccentettem. A négy Elementár hamar rá jött, hogy tapasztaltabb vagyok náluk harcban, így elsősorban rám hagyták a támadásokat. A lávabot hangosan csattant a Sáskaszerű szörny hátán, mire az felüvöltött fájdalmában. Egy szaltóval kikerültem a felém csapódó lábát, majd egy darabon csúsztam a lányok felé a földön.

-Nini egy régi ismerős. Mit keresel itt Lélekfaló?-kérdeztem hetykén.

A lény rám fokuszált, majd mérgesen felsziszeget. Láttam, rajta, hogy felismert, bár évekkel ezelőtt mikor találkoztunk akkor még teljesen máshogy néztem ki. Akkor egy csenevész, éppen nőiesedő lányka nézett vele farkasszemet, aki még az elemi szimbólumát se kapta meg. Csak a szerencsémnek köszönhettem, hogy akkor a kontrolálatlan energiám olyan szinten megsebesítette, hogy elmeneküljön.

-Fire Fairy….Sssszép nő lettttél, de attttól még utttállak-morogta.

-Hogy van a jobb oldalad? Ja bocs elfelejtettem, hogy kicsit hiányos vagy azon téren.

A szörny felém csapott az ízelt lábai egyikével, mire hatalmasat vágtam rá a bottal. Körkörös harc alakult ki köztünk. A démon bár felmérte, hogy külsőleg megváltoztam, a bosszúvágytól nem realizálta, hogy erősebb is lettem. Folyton sziszegett, majd felüvöltött, de nem került közelebb hozzám egy bottávolságnál beljebb.

Igaz egyszer sikerült megvágnia az arcomat, de az is csak azért volt, mert átcsúsztam a hasa, és potrohája alatt. A hosszú „tánc ” vége az lett, hogy megint a lányok elé kerültem. A botba gyűjtöttem az erőm, majd a Lélekfaló felé irányítottam a tűzet. Ezek a lányék nem véletlenül kapták az elnevezésüket. Ha bármilyen élőlény életenergiáját megkaparintották egy ideig nem lehetett őket legyőzni mágiával. Ennek ellenére a perzselő tűz nem tetszett neki, de hát egyik rovar sem szereti ha felgyújtják. Sziszegve és bosszú után kiáltva távozott.

-Fire egyszer tényleg megkell tanítanod minket a harcra. Szánalmasak vagyunk, hogy négyen nem bírunk el ez szörnnyel- mondta Love Fairy a maga csendességével.

-Több év áll mögöttem, mint nektek, nem vagytok szánalmasak. A pajzsotok elég erős, hogy megvédjétek az embereket. A többire meg rá kell érezni.

Moon mellé léptem, aki éppen akkor vizsgálta meg a két fiút. Egyikőjük Nicolas volt, a másik srác meg borzalmasan ismerős volt, de még is ismeretlen. Mind ketten nehezen vették a levegőt, és lilás bőrük elárulta, hogy ha négy Elementár nem avatkozik közbe akkor mostanra meghalnak. Water próbálta meggyógyítani őket, de csak annyit ért el, hogy az arcuk kicsit enyhébb szint öltött magára.

-Várj… Hajd rám-mondtam csendesen, miután felnéztem a holdra.

Félhold volt ugyan, de tiszta és fényesen ragyogott. Megfogtam a két fiú kezét, majd újra a tűz erejéhez nyúltam.

-Tisztító Tűz-súgtam, mire a tenyereim fellángoltak.

A gyógyító energia hamar vissza hozta a két fiú normális életfunkcióit, bár engem teljesen leszívott. Remegő lábakkal álltam, de, majd támaszkodtam Yoru oldarára. Nicolas tért először magához, és döbbentett nézett ránk. Egyikünk se szólt semmit. Én felültem a farkas hátára, majd intettem a lányoknak.

Túl kimerült voltam, ahhoz, hogy rendesen elköszönjek. Nem sokon múlott, hogy leessek az ügető farkas hátáról. Yoru némán fektettet le az ágyamba, de ekkora már annyi erőm se maradt, hogy  betakarózzak. A farkas rám igazítja a takarót,de ekkor már mélyen alszom.

-Föld hívja Mivát! Miva köztünk vagy még?

Fáradtan nyitom ki a szemem mire Irina rám mosolyog. A lány vidáman vigyorog rám. Én azt se tudom, az iskolába hogyan jutottam el segítség nélkül nem hogy nevessek. A szombat estét tetéztem egy vasárnapi majdnem elszúrt démonvadászattal. A hétvégén tényleg minden erőmet felhasználtam pedig tudatában voltam, hogy a telihold még nagyon messze van.

-Mit csináltál az arcoddal?-kérdezte a lány ahogy hátrahajtottam az arcomba lógó tincsemet.

Nem nyúlok az arcomon lévő sebtapaszra így is tudom mire gondol. Előző nap elég lassú voltam ahhoz, hogy a démon egy kóbor csapása  megvágja a bőröm.

- A hétvégén bicikliztem és nem vettem észre egy akác ágat- füllentem.

Megpróbálok visszadőlni a padra,d e a lány nem igazán hagyja abba. Folyamatosan fecseg. Mintha észre sem venné, hogy mennyire ki vagyok ütve. Hátra dőlök a széken és miközben lelógatom a karjaimat magam mellett, lassú mély levegőket veszek. Hasogat a fejem, háborog a gyomrom és mind emellett alig bírom nyitva tartani a szemem.

-Olyan vagy mint aki végig bulizta a hétvégét és most teljesen másnapos lenne.

-Bár úgy lett volna Rin…

Vissza dőltem a padra, miközben a pulcsim a fejem alá gyűrtem. Keserű száj ízzel telt meg a szám, és biztos voltam benne, hogy ha nem alszom akkor hamarosan vissza jön az a kevés narancslé amit reggel ittam. Írisz és Rin csak nem hagyta abba. Folyamatosan csacsogtak ahogy szokták. Marien és Victora bár alapból csendben voltak időnként hozzászóltak a beszélgetéshez. Mindenki az első próba miatt volt izgatott bár ez engem most cseppet se érdekelt.

A lányok hírtelen elhallgattak, majd mindenki a saját helyére vonult. Csak tompán érzékeltem, hogy a mellettem lévő szék kihúzódik, majd Carlos leül mellém. Valamiért kicsit jobban érzem magam,de mégse  emelem fel a fejem. Érzem ,hogy a ball combomon finoman végig húzza az ujjait, de nem szólal meg. Ellenben Nicolas tesz helyette megjegyzést, hogy aznap nem késett.

-Jó reggelt osztály!... Miss Swan! Nem alszunk az órámon.

Carlos finoman megbőgte az oldalam, mire össze rezzentem, és nagy nehezen kiegyenesedtem. A fejem zsongott és nem túlzok ha azt mondom, hogy csillagokat láttam. Azt se tudom miről volt szó az óra első tíz percében.

-Miss Swan! Azt kértem ne alaudjon!

-Bocsánat…

-Szóval ott tartottam, hogy ma egy régi osztálytársatok jött vissza. Még a beiratkozási papírjait tölti ki, de hamarosan itt lesz. Erről jut eszembe… Mr Okami. Nem kell táncolnia ha nem akar. Most megint páratlanul vannak a fiúk.

-Na még mit nem! Tudja mit csak azért is táncolok…

Máskor biztosan fejbe csapom a pimaszságáért, de most csak halkan felnyögtem. Az azért átfutott a fejemen, hogy  ha tartós kapcsolatot szeretne velem, akkor hamar gondok lesznek itt.

Az ajtón kopogtak, majd egy ismerős srác lépett be rajta. Terepmintás nadrágot, kigombolt fehér inget, alatta fekete trikót viselt. Acélbetétes bakancsa tompán puffant a padlón apró porfelhőt kavarva a talpa alatt. A nyakába katonai biléta volt, de ezt csak később vettem észre.

- Emlékeztek Mr. Creegre?

Az igazgató nő kijelentésére többen össze néztek nekem meg valahonnan ismerős volt a név. Azonban elég  volt csak ránéznem és menten rosszabbul lettem. A srác ott volt szombat este Nicolas mellett.  Nem hibáztattam amiatt, hogy egy démon rájuk talált és megakarta ölni őket, de akkor is minden erőm rájuk ment. Azonban valami csak nem hagyott nyugodni. Volt valami a tekintetében ami felettébb ismerős volt.

-Kevin?-kérdezte valamelyik lány.

-Igen… Nos Mr Creeg. Sajnos a helyét már másnak adtam, de mint láthatja bekerült még egy pad a teremben. Foglaljon helyet.

-Kevin a lúzer visszatért?-kérdezte Carlos pökhendin.

-Carlos… Vigyázz, mert most már én is ütök… Szia Miva jól áll a vörös haj-kacsintott rám a fiú, ahogy elhaladt mellettem.

-Ismerjük egymást? –kérdeztem kábán, és kissé rekedten.

-Egy másik iskolában rengeteg pofont kaptam tőled, csak mert nem tudtam megvédeni magam. Igaz előtte mindig kiálltál értem, mondván, hogy ne szekálják a pápaszemes lúzert.

Kérdőn néztem rá, de ő csak rám mosolygott.

-De nicns erőm ehez-súgtam, és vissza feküdtem a padra.

-Nos akkor vissza térve a próbára. Az idei négy öt páros a nyitótánchoz-nézett bele a jegyzeteibe az igazgató nő. -Kihúzok öt nevet. Akárki is lesz rajta, a párjával benne lesz a nyitótáncban… Nicolas-húzta ki az első nevet a tanárnő.

Marien a terem másik felében izgatottan felsikított, mire a szőke srác rámosolygott. Ezután Rin, és Irina következett, majd Carlos legjobb barátját Lisandert húzta ki a nő. Mindenki izgatott volt az ötödik név miatt, amit hallottam, hogy kihúzott, de nem mondta el. Hasogató fejjel néztem fel rá.

-Nos Miss Swan. Úgy Látom az új partnerével duplán szerencsés ma…

-Most mi a francot kell kavarni. Meg se kérdi, hogy kiakarok e lépni?-csattant fel Carlos mellettem.- Csak azért is megyek és táncolok, még ha a nyitó táncot is vállalnom kel!

-Na persze te meg pont arról vagy híres, hogy megbízható vagy-mondta a hátunk mögött Kevin.

Átnéztem a vállam felett, és ekkor megláttam a tolltartóját. Egyszerű fekete volt rajta egy sárkány mintával, ami alatt az én művész aláírásom volt. Ekkor végre leesett ki is a srác.

Általánosban jártunk együtt és a gimi első évében. Kevin Creeg. Akkor még egy fél fejjel kisebb volt nálam és mindig mindenki elnáspángolta. Betegesen rajongott értem, annak ellenére, hogy ha meg is védtem mindig felpofoztam. Szégyennek tartottam, hogy fiú létére nem tudja megvédeni magát. A tolltartójára csak azért rajzoltam a sárkányt, hogy kicsit nagyobb legyen az önbizalma az új iskolába amibe ment tízedikbe.

-Neh-nyögtem halkan.- Tégy meg valamit, ha nagyon rám akaszkodna üsd meg-súgtam.

Carlos rám kacsintott, én meg vissza dőltem a padra. Kevin megkocogtatta a hátam, mire lassan újra feltápászkodtam.

-Azt hiszem most már én leszek az aki megvéd téged. Bár tudom, hogy ha oda kerül a sor elég nagy pofonokat tudsz te is adni.

-Azt hiszem ezt a beszélgetést most függesszük fel, mert ha így folytatod,  felpofozlak.

-Még élvezném is…

Megdörzsöltem a homlokom, de nem vágtam vissza. Helyette könyörgőn néztem az igazgató nőre, de ő csak homlokráncolva nézett rám. Oké, hogy nem mondom, de attól valakinek leeshetne, hogy nem vagyok toppon. Amint a tanár elfordult vissza hanyatlottam a padra, és némán a fejem alá húztam a felsőmet. Valószínűleg el is aludhattam, mert csak a csengő éles hangjára rezzentem össze.

A józan ész nyaral

„-Minden rendben?”

Yoru már vagy huszadjára teszi fel ezt a kérdést. Egész péntek este és szombaton csak ezt hallgattam tőle. Magam se tudtam mi ütött belém. Előző este abban a röpke egy órában amikor aludtam, megint az a bizonyos báli estét álmodtam. Azonban a kép nem ment el végig az álomban hanem a felénél megváltozott. Egy tengerparti szirten ültem és valószínűleg azzal a fiúval aki a bálon is táncolt velem.

Azonban ez még nem is zavart volna. A szívem őrülten kalapélt ha csak arra gondoltam ami a parkban történt előző délután.

Az nem volt kérdés, hogy Carlos arcon csókolt, de miért hagytam neki? Féltem attól, hogy megint eljátszom az amit alig öt éve. Akkor csak Yoru volt az aki kirántott a sötétből, ám azóta bizalmatlanná váltam mindenki előtt.

Túl sok mindent elveszítettem egy hülye miatt. Az akkori barátaim kinevettek, a bandám, melyet annyira szerettem elfelejtette, hogy ki hozta létre a csapatot. Voltak álmaim,d e egy végzetes nap miatt mindent sutba dobtam.

-Nem hiszem el!- kiáltottam miközben arcom egy párnába fúrtam.

„-Tetszik a srác igaz? Kicsit olyan mint te. Makacs, önfejű, de magányos. Szerintem hozzád való”

-Persze, mert egy közönséges emberhez való egy Elementál. Nem Yoru. Nem kockáztatok még egyszer.

Tekintetem a sarokban álló gitártokra tévedt. Mikor első nap megláttam,hogy Sarah mire gondolt a telefonbeszélgetésben, ledöbbentem. A sebeim talán akkor tépődtek fel. Keresztanyám pontosan tudta mit jelentett nekem korábban a zene, a tánc és a fellépésekre való gyakorlás. Talán neki fájt a legjobban, mikor kiléptem az ehhez kapcsolódó csoportokból.

A gitárt meg se néztem ,mikor kibontva a dobozt megláttam a tokot. Túl fájdalmas volt, de most még is. A hátamra kaptam a hangszert, majd intettem a felpattanni készülő farkasnak, hogy maradjon.

-Most kicsit egyedül szeretnék lenni. Csak annyira figyelj, hogy ha démon van akkor jelezz.

Magam sem tudtam merre megyek. Valahonnan a régből egy emlékem volt a tengerpartra vezető kis ösvényekről. Akkor még minden olyan csodás volt. Apa és anya együtt voltak, míg Sarah folyton bele vitt a rosszba. Ő mutatta meg nekem azt a ki kiszögelést ami közvetlenül a tenger felett volt ugyan, de a vízpermet maximum csak viharban érhetett fel oda.

Míg csendben kivettem a  gitárt a tokból, majdnem elfogott a sírhatnék. A hangszer maga fekete volt. A hátoldalán fehérrel festett démon szárnypár felette egy szintén fehér glória volt.  Nem tudtam honnan sikerült előkerítenie a keresztanyámnak ezt a gitárt, de abban biztos voltam, hogy ez pontosan az amin a bandában játszottam tizenhárom évesen. Hogy honnan tudom ezt? Én terveztem akkor a csapat logóját, de csak egyedül a gitáromra került rá végül a jel.

Leültem az egyik kisebb sziklára, majd felhangoltam a hangszert. Az rögtön feltűnt, hogy keresztanyám kicseréltette a húrjait. Ám minden más maradt rajta az eredeti. A nyelére aranyszínű festékkel annak idején ráírtam a banda nevét. Ez most jócskán megkopottan, de még ott volt rajta.

Néhány bemelegítő játék után, csak játszottam. Gondolataim folyamatosan cikáztak, aminek következtében rendszeresen begörcsölt a kezem. Hát igen nagyon régen játszottam már a gitáron, de ezt soha nem lehet elfelejteni.

A jelennek kellett volna élnem,d e folyton folyvást összekeveredtek a gondolataim. Azonban mindig rá kellett jönnöm, hogy farkasomnak igaza van. Tetszik a rosszfiú Carlos. Lehet már korábban is feltünt volna, ha nem akarok elzárkózni annyira a világtól. Nem is értettem magam, miért nem akarok a jelennek élni igazán.

A múltam és az, hogy Elementál vagyok meggátolt abban, hogy tisztán lássak. Abban biztos voltam, hogy a srácban két személyiség van, ráadásul mind a kettő vadul küzd a másik ellen.

Egyik fele, tüskés, mint egy sünt. Bunkó, nagyképű és elkeseredett. A másik szintén kétségbe van esve, de az a vidámabb és kedvesebb Carlos, mint akit a nyilvánosság látott valaha is. Néha mikor össze futottunk a parkban, akkor teljesen más oldalát mutatta mindig.

Nem is tudtam melyik az amelyik jobban vonz, de nem volt időm megválaszolni a kérdést. A hátam mögött egy ág megreccsent, mire azonnal elnémítottam a gitárt.

- Bocs nem akartalak félbeszakítani…

Carlos néhány lépésnyire állt tőlem az ösvényen. Most nem jött közelebb, csak állt és nézett. Fejével a gitár felé bökött jelezve, hogy játsszak még. Még egy dalt eljátszottam, majd elraktam a gitárt. A fiú odajött mellém, majd leült a földre.

-A rózsa dala igazam van?

Csak bólintottam. A gondolataim továbbra is kavarogtak, csak így néhány perc múlva fogtam fel, hogy mit mondott.

-Honan ismered?

-Egy iskoláknak megrendezett tehetségkutatón hallottam. Annak az eseménynek megvan a teljeses CD-re kiírt változata. Tehetséges csapat volt akik ezt játszották,csak eltúrták mikor hagyták kilépni a banda vezető egyéniségét. Hamar lecsúsztak a topplistákról.

-Ebben egyet értünk, de maguknak keresték a bajt-vontam meg a vállam.

-Kár étük. A kiscsaj szerintem nem volt több tizenkettőnél, de olyan hangja volt és úgy játszott a gitárján, hogy azt mindenki megirigyelte… Nem is emlékszem már a nevükre…

-Démonbörbe bújt Angyalok-morogtam az orrom elé.

-Te is hallottad őket játszani?

-Igen… Ja az énekes és dalszerző tizennégy volt, nem tizenkettő.

Elfordítottam a fejem és a mellettem lévő sziklát vizslattam. Keserű téma az egyszer biztos. Carlos percegik hallgatott, majd hallottam a hangján, hogy elmereng valamin mikor megszólalt.

-Jó lenne egyszer újra hallani a hangját a lánynak. Sokat tanulhattam volna tőle, de nem sokkal azután, hogy megnyerték a versenyt ott hagyta a csapatát…

-Ja persze mert önszántából tette-szűrtem a  fogam között.- Kár, hogy elfelejtkeztek arról, hogy mit jelent a csapat munka. Ez meg is látszott az első komoly koncertjükkor. AZ a fruska aki az ének lett haza vágta a teljes csapatott. Amúgy nem nagy szám szerintem a lány hangja-mondtam lévén, hogy rólam volt szó.

-Csak úgy beszél belőled a keserűség.

Nem feleltem neki. Helyette kinyújtottam a lábam és megtámaszkodtam a karjaimon. Egészen kellemes szellő lengette a hajam, amit Carlos megint elkapott, csak úgy mint előző nap.

-Nem tudok kiigazodni rajtad. Látszik, hogy szeretnél barátokat, de csendben meghúzódsz. Ugyan akkor ha kell ki állsz magadért és az osztályért. Miért nem hagytad, hogy pénteken elmenjek a teremből?

-Mert elég volt egyszer átélnem a pofára ejtést.

-Kifejtenéd?

-Nyolcadikos ballagó bálon mi nyitottuk volna az osztályunk táncát- mondtam hosszas hallgatás után.

Carlos némán figyelt, nem szólt közbe. Én meg magam sem tudom miért elmondtam neki ami csak a keresztanyámat érdekelte eddig.

-Abban az időben rengeteg mindent csináltam egyszerre. Verseny táncoltam, gitároztam és énekeltem. AZ osztályom legjobb atlétája voltam és mondjuk, úgy hogy a legjobb tanulója is. Mindenben a maximumot nyújtottam, bár ez most is meg van. –Majdnem kibőgtem neki, hogy a démonvadászatot éppen annyira maximalistaként csinálom, mint annak idején a hobbijaimat, de időben vissza fogtam magam.- Volt egy srác. Mindenki rajongott érte, így nem is értettem miért engem kért meg társának a bálra. Eleinte csak a próbákon találkoztunk, majd elkezdtünk randizni. Azt hittem fontos vagyok neki. Végül a bálon pofoncsapásként ért a felismerés,de nem csak engem. A mindig segítőkész, és szorgalmas srác egy álnok kígyó volt. Az osztályfőnökünk hívta fel nem sokkal a kezdés előtt, hogy hol van. Ő röhögve közölte, hogy a ballagásra vissza jön ,d e magasról tesz a bálra, mert éppen utazik a családjával, és arra pakol. Egész bálon az egyik vendégeknek fenntartott helyen ültem és senki nem jött oda hozzám, hogy megkérdezze hogy bírom. Eleinte nem is zavart, de mikor azt hallottam, hogy én dobtam a srácot és emiatt nem jött el a bálra összetörtem. Én lettem a fekete bárány, aki nem elég, hogy nem kívánatos személy még stréber is.  Azóta inkább nem keresem a társaságot, de ha kell kiállok magamért. Nem vagyok kis virágszál.

Carlos egész végig némán hallgatott, majd olyasmit mondott ami meglepett.

-Régen én is verseny táncoltam. Keringő és tangó volt a kedvencem.

-Te táncoltál?

-Igen. Apán mondta, hogy tanuljak meg táncolni, mert ha elit társaságba megyünk nem árt ha megy az ilyesmi.

-Nehéz elhinni rólad.

-Pedig tudod, mennyire jó ha csajozni akar az ember?

-Hülye.

Magam sem értettem miért kontráztam azonnal vissza az ugratásán. Az pedig még jobban meglepett, hogy nem húztam el a kezem, mikor rátette az övét az enyémre.

-Adsz még egy esélyt az ellenkező liga egyik harcosának?-kérdezte csendesen.

-Nem ismerlek még eléggé, hogy biztosat mondjak… A seb túl régi és túl keserű ahhoz, hogy dönthessek.

-Akkor megpróbálom megédesíteni…

A fiú lassan közelebb hajolt. Megpróbáltam picit hátrább húzódni, de a tekintete nem engedett.  Utólag csak a hormonjaimat hibáztattam azért, mert hagytam annyira közel hajolni, hogy a lehelete az arcom csiklandozta.

-Ebből baj lesz-súgtam magamnak.

-Nem vagyok annyira felelőtlen-válaszolta.

Nem volt időm elmagyarázni, hogy az a kijelentés magamnak szólt. Ajkai puhán érték az enyémet, mire eleinte megdöbbenve ültem, majd lehunytam a szemem. Viszonoztam a csókot, bár akkor még magam sem tudtam miért adtam, be ennyire könnyen a derekam.

Igen hatalmas bajba fogok emiatt még keveredni egyszer. Bár nem csinált semmi illetlent, még is kicsordult egy könnycsepp mikor óvatosan a tenyerébe fogta az arcom.

Az eszem ott abban a pillanatban kikapcsolt. Helyette hallottam a zuborgó vért  a fülemben, de nem szakítottam meg a csókot, hiába mondta volna azt a józanész, hogy ez túl gyors. A józan ész kikapcsolt, magára hagyva szárnyaló pulzusommal, és a lehetséges baj forrásával.

Egy-egy

Meglepő mennyire gyorsan telik az idő, ha az ember olyan iskolába jár ahol befogadják. Az első hét elegendő volt ahhoz, hogy beilleszkedjek, és ahhoz is, hogy szerezzek egy két fura fazont. Annabel és hű csatlósai nem nézték jól szemmel, hogy szóba állok a két számomra tabu pasival. Nickolas árnyékként követett és próbálta megtalálni a közös témát, míg Carlos folyton cikizett és bunkó mód oltogatott. Olykor nem sok kellett ahhoz, hogy össze ugorjanak, de ilyenkor szerencsére mindig volt a közelben egy-egy tanár aki szétszedte őket.

Magamat is megleptem, mikor rájöttem, hogy törzshelyem lett Irina és barátai körében. Második nap a vörös hajú lány minden szó nélkül megfogta a tálcám, és maguk közé ültetett, nem hagyva ezzel, hogy az ebédlő egy eldugott sarkában ebédeljek. A lányok vidáman csacsogtak minden étkezéskor. Régebben az előző iskolámban volt ugyan baráti köröm,de azután, hogy felszabadult az erőm inkább elhúzódtam tőlük, mert már nem találtam velük a közös hangot.

-Vajon ki kinek lesz a párja?-kérdi Irina vissza rántva a jelenbe.

Fogalmam sem volt miről van szó, mivel én csak csendes meghúzódó voltam mindig az ebédek között. A mellettem ülő lány picit elpirult, de nem szólt semmit.

-Aki nem szerzett párt magának, ma délig, azt az igazgató nő állítja be valakihez- válaszolja Rin vidáman.

A lány haja, majdnem olyan hosszú mint az enyém, de szinte mindig két coffos fonatban hordta, így az ezüstös tincsek csak a háta közepéig értek. Megigazította fehér keretes szemüvegét, majd felém fordult.

- Mond Miva neked lesz párod?

 -Mihez?-kérdem kicsit kábán.

-Hát a sulibálhoz! Ja persze te nem is tudtál róla! Minden karácsonykor, a suli szervez egy jótékonysági bált, aminek a bevitelét egy segélyszervezetnek adja. Hogy a suli annak adhassa a pénzt akinek akarja, az a feltélete, hogy mindenki táncol a kijelölt osztályból. Persze mások is táncolhatnak, de annak az osztálynak kötelező. Büszkén jelenthetjük ki, hogy ez a megtisztelés három éve a mi osztályunkat érte. Most már minden fiúnak lesz párja, tehát a mogorva vöröskének, se lenne kifogása, hogy miért nem szerepel-magyarázta a lány.

Így már értettem az iskola izgatottságát, illetve azt, hogy az osztály miért olyan lelkes mindenben. Azonban valami nem kerülte el a figyelmem.

-Azt mondtad, majdnem mindenkinek van már párja. Kik azok akiknek nincs rajtam kívül?

-Carlos, Annabel és a barátnői, na meg még három más scrác. Azt hiszem ikrek, de a nevüket soha nem jegyzem meg…

Rin szavát az éles csengő szakította félbe. Szokás szerint elraktam az ebédem maradékát, majd követtem őket a terembe.

Némán néztem a beszélgetésüket, miközben a gyomrom össze szorult az idegtől. Az utolsó iskolabál amin részt vettem totális katasztrófa volt. A hosszú hónapokig tartó próba után a partnerem közölte, hogy nem jön el, mert nincs kedve. Az egy dolog volt, hogy az egész osztályt cserben hagyta, de az egy másik volt amit szégyenemben éreztem. Mi lettünk volna a nyitó páros. AZ akkori tanáraim végül egy másik párost raktak a helyünkre, de a közönség is ránk számított. Ez az emlék annyira kínos és megalázó volt, hogy nem csoda ha nem igazán akartam volna részt venni a bálon.

- Jól van mindenki foglalja el a helyét végre és maradjatok csendben. Az idei évben végre pont elegendő lány és fiú van az osztályunkban, így mindenkinek jut pár.

Az igazgató nő jelentőségteljesen Carlosra nézett, aki vigorogva adta tudtára, hogy nem fog táncolni.

-Néhányan szokás szerint nem fognak örülni a kijelölt párnak, de legközelebb gondolkodjanak előre!

Ezután Annabelre, és két kutyusára nézett. A lányok már most háborogtak, hogy ők nem táncolnak akárkivel, de az igazgató nő leintette őket.

A három grácia tovább mondta volna a magáét, de ekkor már nem figyeltem rájuk. Az igazgató nő kedvesen mosolygott rám. Szemében enyhe szánalom volt amitől hideg futkosott a hátamon, de ekkor már tudtam. Egy kétoldalról érkező vihar közepén vagyok, mint egy villámhárító. Már előre felkészültem a következő szavaira, és az azt követő elégedetlenkedésre.

A nő látta rajtam, hogy tudom mi következik, ezért elismerően biccentett, majd Carlos felé fordult

-Mr. Okami. Az önpárja lesz Miss Swan. Viselkedjen tisztességesen! Elnézést kisasszony. Csak önre tudom bízni ezt a mogorva fiút. Ugye nem haragszik?

-Nicns sok választásom igaz?

-Egyikőtöknek sin…

-Csak hiszi banya! Nem vagyok a csicskása. Én léptem is…

Carlos minden további nélkül fel állt és távozni készült, de ekkor elpattant bennem valami. Azt hiszi törékeny nádszál vagyok, akivel kínos lenne táncolni? Vagy csak szimplán nem tudja elhinni, hogy nem ő a világ közepe? Na ezt várhatja, hogy meghunyászkodom előtte.

Minden figyelmeztetés nélkül elkaptam a dzsekije nyakát, majd nagy lendülettel vissza rántottam a székbe. Mindenki döbbenten nézett rám, ő meg üvöltve fordult felém.

-Még is mit képzelzsz?-kérdezte.

-Mi van Vöröske nem tetszik valami?

Még az igazgató nő is elfehéredett ijedtében. Senki nem számított rá senki, hogy a csendes Miva Swan helyre teszi a lázadó, bunkó Carlos Okamit. A feszültség vibrált a levegőben, mit csak fokozni tudtam a következő mondataimmal.

-Gondolom soha nem voltál még bálon.

-Nem és nem is fogok…

-De igen is fogsz! Egyszer az életben nem azt fogod tenni amit akarsz, hanem amit az igazgatónő mond!

-Nem vagyok senki csicskása! Egy ilyen kis senki csaj mint te meg főleg nem fog ugráltatni!

Carlos megint fel állt, és elindult a terem vége, fele, de ekkor én is talpra szökkentem, és utána kiáltottam.

-Carlos Okami! Most azonnal vissza ülsz a helyedre te arrogáns segfej!

Az osztály egyenként szisszent fel, ahogy a fiú megállt, és döbbenten fordult felém. Szürke szeme szinte fekete volt a méregtől és a haragtól. Egyenes háttal vigyorogtam rá, miközben megtámaszkodtam az asztalom lapján. Ujjaimban az izmok jól hallhatóan recsegtek, jelezve, hogy nem adom meg magam olyan könnyen. A fiú dühtől vörös  arccal jött vissza és kezét az asztalra vágva nézett le rám.

Néma párbaj alakult ki köztünk, de tudtam, hogy ezt a csatát én nyertem. A nyilvánosság előtt aláztam porig az önbecsülését, azáltal, hogy felszólaltam ellne. Ahogy felém magasodott láttam, hogy megakar törni, de ha tudta volna hány démonnal néztem már farkasszemet, akkor hamarabb feladja.

-Mi a baj? Csak nem ideges alaki? Meddig akarsz így maradni?  Én bírom egész nap is ha azon múlik -mondom vigyorogva.

-Te kis…

-Kérem gyerekek… Üljenek le!-remegi az igazgató nő.

Vigyorogva néztem rá, majd továbbra is tartva a szemkontaktust leülök. Carlos kínosan érezte, magát, majd dacból vissza ült a helyére. Mindketten karba fontuk a karjainkat, majd míg ő a másik oldalra, és az igazgató nő felé fordultam. Egy- null a „törékeny csajnak”.

Az igazgató nő az óra további részében elmondta, hogy mi még a teendő a bálig amiben reménykedett, hogy az osztály hibátlanul megfelel majd. Mivel utolsó óránk volt, így a kicsengő után mindenki ráérősen szedte a tankönyveit össze. A nő az ajtóból fordult vissza.

-Jaj majd elfelejtetem. Holnap kisorsoljuk azt az öt párt akik a nyitótáncot foglyák táncolni-köszönt az igazgató nő.

Mondhatni nem repestem a boldogságtól. Annak az esélye, hogy a mi „párosunk” is benne lesz az ötben elég nagy volt.  Azt már előre tudta, hogy Carlossal lesz még egy két csatám, már csak a próbák miatt is. Már most megalázónak éreztem az egészet, de legalább ő elmondta, hogy mit nem akar. Így senki nem fog nevetni, mint legutóbb.

-Hallod, te aztán bátor vagy. Még soha senki nem, mert beszólni Carlos, nem, hogy nyíltan vitába szállni vele.

Irina ámulva nézett rám. Egy halovány mosolyt erőltettem az arcomra, majd elköszöntem tőle. Míg lassan ballagtam a park felé, nem gondolkodtam. Yoru energiájára koncentráltam amit akkor is éreztem, mikor nem figyeltem konkrétan rá.

A parkba belépve nem kellett sokáig keresnem farkasom. Azonban meglepődve láttam, hogy az Carlossal játszik éppen. A fiú erőteljesen eldobta a botot a farkas meg vissza hozta neki. Tekintve, hogy egyikőjük se vett észre hangosan füttyentettem, mire a csacsi nőstényfarkas rögtön felém fordult.

- Jónapod volt? Azért a nyakörvedbe belebújhatnál ha kint mászkálsz -dorgáltam meg, mire lopva kinyújtotta a nyelvét.

Intettem neki, hogy ideje menni, majd elléptem a srác mellett. Az meglepő fürgeséggel kapta el a karom, és fordított maga felé.

-Még is kinek képzeled magad?-sziszegte mérgesen.

Rögtön láttam rajta, hogy még mindig az órán történtek miatt mérges, így egy határozott mozdulattal kihúztam a karom a kezéből.

-Nem vagyok egy nebáncs virág aki megilyez a nagy és gonosz, bunkó pasiktól. Ha valami nem tetszik reklamálj annál aki felnevelt. A nevelő apámat se fogja érdekelni, mit akarsz…

Carlos elém áll, mikor megfordultam és kényszerített, hogy nézzek rá.

-Na ide figyelj! Senki nem alázhat meg engem nyilvánosság előtt. Még egy lány sem!

-Ha nem a magas c-n kezdted volna akkor én se oltalak le ott mindenki előtt! Elég lett volna annyit mondanod, hogy nem akarsz részt venni a bálon, és akkor én is elállok tőle. Hidd el mással is eltudnám tölteni az időmet, de ne gondolt, hogy mert mindenki fél tőled én is fogok! Magadnak kerested a bajt!

-Te kis…

Carlos megint megragadta a kezem, de ekkor felszegett állal a szemébe néztem. A tekintetében megülő meglepődése elárulta, hogy olyasmit látott, amit ebben a formámban nem szabadna.  Nagy levegőt vettem, majd kihúztam a karomat.

-Hétfőn kezdődnek a próbák. Az osztályra való tekintettel legyél ott vagy nem állok jót magamért-mondtam csendesebben.

Yoru eddig feszülten nézte a veszekedésünk. Tudta, hogy megtudom védeni magam, de attól az aggodalom ott volt benne.

-Remélem tudod, hogy leszarom az osztályt!-kiáltott utánam a srác mire megtorpantam.

-Akkor legalább nem fogok csalódni-súgtam magamban, majd átnéztem a vállam felett.- Úgy se fogsz eljönni, és ezt feleslegesen kötötted az orrom alá. Nyilvánvaló volt.

Tovább indultam. Sokk mindenről lemondtam, de a bál más volt. Egy régi megfakulni látszó álom nem hagyott nyugodton.