Kezdem jól érezni magam

Irina egész nap elkísért a termekbe. Nem zavart, de én inkább nem szólaltam meg, mert nem akartam hazudni neki. Vele nem volt gondom. Anabelel a kis szőkeséggel viszont már meggyült a bajom.

Folyamatosan figyelt ,akárkivel beszélgettem. Úgy követett mindenhova mint valami kopó. Ha valaki kérdezett tőlem valamit rögtön ott termett és elkergette az illetőt. Eleinte úgy voltam vele, hogy legalább senki nem fog hozzám szólni, de egy idő után már zavaró volt a negatív energia amit másokra ragasztott. Emiatt és a kissé anyáskodó Irina miatt szinte futottam hazafelé az utolsó óra után. Nem is vártam, hogy Shara otthon legyen. Yoru azonban már várt.

-"Na milyen napod volt?"

- Ne is kérdezd.

Yoru figyelmesen végig hallgatott, majd tanácsokkal látott el. Szinte az egész délutánt átbeszélgettük, és miközben az aznapi tanagyagot (mint emberi, mind tündéri) is átvettem lassan el is felejtkeztem a lányokról.

Ahogy egyre később lett olyasmit tapasztaltam amit régen nem. A lustálkodás és az, hogy legalább három napja egy démonra se vadásztam meghozta azt az érzést, hogy elálmosodjak. Azonban mielőtt elaludhattam volna, érzékeny fülem halk hangok ütötték meg.

Rögtön tudtam, hogy nem Sharah jött haza. Nem ezek a hangok a városon túlról jöttek és pontosan olyanok voltak mint egy harc ismétlődő csapásai. Csak össze kellett néznünk és már futottunk is. Mind ketten menetközben vettük fel harci alakunkat. Néma puha léptekkel szaladtunk tetőről tetőre, míg végül kiértünk a városból, be azt körül vevő erdőbe. Ahogy egyre erősebb lett a gonosz aurája, úgy tűnt fel a másik négy tiszta lélek ami Yoruéhoz hasonlított.

-"Ők is Elementárok"-mondta Yoru váratlanul.

- Olyanok, mint én?

-"Az aurájuk éppoly tiszta mint a tied. Segítségre van szükségük, siess!"

Nem kellett kétszer mondani. Pillanatok alatt felmértem a helyzetet, és végül a hófehér hajú lány mellett döntöttem. Őt a földhöz szorította a szörnyeteg mellyel éppen küzdött. A lény mintha megpróbálta volna letépni a mellkasán lévő brost. Másik kettő démontársa a fehérhajú lány társaival harcolt.

-Most végre végzek veled Moon Fairy. –fröcsögte a szavakat- A barátaid túl elfoglaltak ahhoz , hogy segítsenek neked!.

-Az meglehet, de szerencsére van egy szabad emberünk - nevettem.

A szörny rémülten kapta felém a fejét, a lány pedig megkönnyebbülten, pillantott rám. Le lendültem a fáról, miközben hatalmas erővel megrúgtam a démont. Az keserves üvöltéssel repült vagy  hatmétert.

-Nem baj, ha beszállok én is?

-Nem tudom, ki vagy, de tekintve, hogy éppen most mentettél meg csak velünk lehetsz. Köszönöm.

Felhúztam a földről, miközben vigyorogva a társaira mutattam.

-Az időzítésben jó vagyok. Most menj a társaidnak szüksége van rád.

A lány némán bólintott, majd a másik három felé futott. Jobb kezében egy ezüst pengéjű kard jelent meg, amivel rögtön le is csapott az egyik lényre. Lassú megfontolt mozdulattal fordultam a saját szörnyem felé, majd meglazítottam az izmaimat.

Bőrömön szikrázott az energia, ami csak arra várt, hogy végre kitörhessen. Egy apró pentagrammát rajzoltam a levegőbe, mire megjelent a botom.

-Na akkor vegyük fel a megszokott ritmust - mosolyogtam a lényre.

Ökle nagyot csattant a botomon szárán. A vörös zafír felizzott ahogy felé lendítettem. A lény keservesen felvonyított, ahogy ritmikusan lecsaptam vele, de nem hagyta, hogy megkerüljem, inkább hátrálásra kényszerített. Érzékeltem ahogy Yoru ki-ki tör és váltakozva támad a démonokra. Azonban a szörny folyamatosan hátrálásra kényszerített. Hamarosan négy másik hát nyomódott a hátamnak.

-Van valakinek bármilyen javaslata?

„-Ismerik minden csapásotok?”-kérdezte Yoru csendesen.

-Sajnos igen. Elég régen harcolunk velük. Basszus. Semmi újat nem tudunk mutatni lányok valami ötlet?

-Nekem van –mondtam vigyorogva. - Griftűz!

A lények mindenre fel voltak készülve, de erre nem. A szárnyas oroszlán látványa meglepte a démonokat. Egyikőjük telibe kapta a varázslatom, a másik kettő kicsit gyorsabban reagált, de ez is kevés volt.

Tisztában voltam vele, hogy a mágiám rengeteg démont meglepett már. Szinte nagyon kevesen élték túl a találkozást vele. Tízből egy, ám ezek közül a démonok közül egy kicsúszott a karmaimból. Mikor látta, hogy két társa hamuvá válik, szó szerint sarkon fordult és felvette a nyúlcipőt. Igaz nagyon megpörkölődött, de meglépett.

-Nem ma kezdted a harcot látom- mondja a fehér hajú kimerültem.- Üdvözlünk. A nevem Moon Fairy. Ő itt Water Fairy-itt egy kék hajú csendes lányra mutatott- Ő itt Love Fairy - egy lila hajú -Ő pedig itt Lightning Fairy -ő egy narancs sárga hajú lány volt.

Furcsa érzés volt olyanokkal találkozni akikről azt hittem már nem léteznek. Egyértelmű volt, hogy mind Elementárok vagyunk. Ahogy Yorura néztem ő is meglepődött a négy Őrző társamon.  A bemutatkozás nem volt túl hosszú. Néhány szóval jellemeztük magunkat, ám többre nem maradt időnk. Az ég alja világosodni kezdett, jelezve, hogy hamarosan eljön a reggel.

A város határig együtt mentünk, majd mindenki más irányba indult tovább. Kellemes nyugalommal tértem haza a szobámba.

-Nem vagyok egyedül-mondtam feleslegesen.

Yoru csendesen bólintott, majd befeküdt a kosarába.

Leültem az előző nap kijelölt helyemre, majd zenét hallgattam. Az az csak hallgattam volna, de ekkor az előttem ülő szőke fiú hátra fordult. Fél rövid haja és zöld szeme volt.

-Hello tegnap nem volt időnk megismerkedni, mivel Irina folyton rajtad lógót. Nickolas vagyok, de a barátaimnak csak Nick-mutatkozott be.

-Miva- feleltem  egyszerűen.

-Na és hogy tetszik a suli?

Nickolas  rátámaszkodott a padomra, és úgy figyelt, mit válaszolok. Tekintve, hogy alig egy napja voltam csak az iskola diákja így viszonylag őszintén válaszoltam.

-Kellemes , és nyugis.

- Most még...-vágta rá keserűen a srác-, mire felvontam a szemöldököm .- Ja bocs csak arra utaltam, hogy addig ilyen nyugis amíg a padtársad úgy dönt, hogy lóg. Attól a pillanattól  kezdve, hogy méltóztatik bejönni nem lesz ilyen béke az iskolában- magyarázta.

Szóval  bajkeverő a padtársam, és már sejtettem is hogy ki azNickolas  addig mesélt a suliról, amíg egy vörös hajú fiú be nem lépett az osztályba. Na igen az a tipikus bajkeverő volt, már láttam rajta. Laza rocker stílusban járkált mint aki tudja, hogy bármit megtehet. Szöszi gyanakodva figyelte, majd újra felém fordult.

-Ő Carlos. Remélem bírod a gyűrődést, és nem fogsz úgy járni, mint az a srác akit előzőleg ültetett mellé az igazgató nő. Szegény kissrác teljesen kikészült tőle.

-Nyugi. Nem vagyok egy virágszál, hiába tűnök annak.

-Remélem is...

-Hát te ki vagy?-kérdezte vöröske megállva az asztalnál.

Nálamnál jóval magasabb volt, feketés szürke szeme fürkészőn, és pökhendin nézett rám. Különös energia lengte körül, de nem tudtam megmondani mi az.

-Carlos viselkedj, Új lány nem így kéne bemutatkoznod neki...

-Téged ki kérdezett szöszi?

Felvont szemöldökkel néztem a két srác szócsatáját, amiben egyértelműen a vöröske volt a dominánsabb. A szőke megpróbált még egy csavarral a másik felé kerekedni.

-Igazolás?-kérdezte végül.

-Majd ha kedvem támad írok egyet.

-Te...-kezdett háborogni, majd újra felém fordult.- Na mindegy. Miva választottál már klubbot?

-Aha. A kosárt. Miért?

-Csak kérdem...

-A kosár nem ilyen gyenge kislányoknak való mint amilyen te vagy-mondta flegmán Carlos.

Lábát feldobta az asztalra, kezét összefonta a tarkóján, közben lehunyta a szemét. Kedvem lett volna kirúgni a széket alóla, de nem tettem.

-Ha te mondod-megvontam a vállam.

Nickolas néma haraggal nézett a vörös hajú fiúra. Izzott a feszültség köztük,ami egyre jobban felkeltette a figyelmem. Már éppen kérdezni akartam valamit amivel tovább figyelhetem a macsaka egér harcot, de ekkor a telefonom megcsörrent. Meglepődve láttam keresztanyám nevét a kijelzőn.

-Mond Shara mi a baj?-kérdeztem mikor felvettem.

-Szia kicsim. Nincs semmi baj, csak gondoltam jelzem. Újra kezdheted azt mit igazán szerettél annak idején. Otthon a szobádban vár majd rád egy gitár. Remélem újra hallak majd játszani… Szia most le kell tettem, mert dolgozom. Szia Mimi.

-Hogy lehetsz te a keresztanyám. Még egy ilyen hebehurgya nőt. Legközelebb megvárhatnád a válaszom.

Csendben letettem a telefont, majd ekkor tűnt fel , hogy a két fiú engem nézz.

-Skillet?-kérdezte a vöröske..

-Mi? Nem vágom.

-A csengőhangod a Skillet egyik száma igazam van?

-Talán zavar?- kérdezem tőle, miközben levettem a dzsekim.

A pólómon az együttes logója volt, amire rögtön felfigyel mind a két fiú. Egyik tekintete furább volt mint a másiké, de nem igazán érdekeltek. Nicolas próbálta vissza venni a beszélgetés menetét, de Carlosl meg próbálta a figyelmemet magára vonni. Egyik se ért el igazi eredményt mivel ekkor bejött a tanár, és szöszi előrefordult. Vöröske rögtön úgy gondolta, hogy nyerésben, van, de hamar bevágta a durcást, miután nem figyeltem rá.

Égész nap jót mulattam a közös órákon. Mindketten azon voltak, hogy rájuk figyeljek. Nick a jól nevelt, mintadiákot látta bennem, Carl pedig egy Skillet rajongót vélt felfedezni bennem. Nem igazán értették, hogy én igazából mind kettő vagyok.

Délután elmentem sétálni. Persze Yoru jött velem. Miközben úgy csináltam, mintha fejhallgatón beszélgetnék valakivel mindent elmeséltem a farkasnak. Ő is jót mulatott a fiúk között kialakuló viszályon. Néha vakkantott egyet, és ilyenkor mindig ugrált, mint egy játékos kiskutya. Fekete szőre csak úgy csillogott a napfényben ami részben nekem volt köszönhető. Persze a séta azt is szolgálta, hogy közben megismertem a városban a járást. Ezen kívül felderítettem  a város energia pontjait. Minden településnek megvolt a maga természetes kisugárzása, és volt egy pont ahol ezek egyesültek. Itt is hasonlóképpen a többi városhoz egy szökőkúthoz tudtam kötni a fő pontot. A gyönyörű park kellős közepén, pont úgy tört fel a pozitív energia mint a víz.

-Van kedved játszani?- kérdeztem, Yorut mikor végre tudtam hol van akkora energia forrás amiben napközben is fel lehet töltődni.

Meglendítette a farkát, majd elrohant egy botért.  Eleinte csak a kút körül játszottunk, majd arrább mentünk a füves részekre. Az elő félórában mágia nélkül dobálóztam, majd enyhe erővel segítve messzebb hajítottam a botját. Egy ilyen alakom után valószínűleg messzebb ment a kelleténél a fa, emrt nagyon sokáig nem jött vissza. Azonban egy pihe puha nedves nózi megérintette a kezem. Egy hatalmas, de gyönyörű dobberman nyaldosta a kezem.

-Szia Haver. Hát te ki kutyája vagy?

Megvakartam a fülét, mire boldogan vakkantott. Közelebb búj a tenyeremhez.

-Démon! Hova tűntél te rosszcsont!- halottam meg egy határozott hangott.

Oda se kell néznem kihez tartozik a hang. Napközben rengetegszer hallottam. A kutya kétlábra állt, majd a vállamra támaszkodva elkezdte nyalni az arcom, mire felkacagtam.

-Hé te! Ne udvarolj te komisz!-mondtam,  majd eltoltam magamtól.

-Démon!-kiáltott a kutyára Carlos

-Nyugi nincs bajom-mondtam, miközben a kutyát simogattam..

-Hello kiscsaj-köszönt rám vöröske.

Meglepődve nézett rám, de akkor is.Ha még egyszer kiscsajnak hív én felpofozom.

-Hello ...Vöröske. Ez a te kuytád?-kérdeztem totálfeleslegesen, mert a kutya bilétáján a srác neve volt.

-Nem úgy néz ki? Csak nekem van ilyen fajtatiszta vérengző állatom, az egész városban- mondja megjátszott nagymenősséggel, amitől más biztos össze húzná magát.

Szélesen rávigyorogtam, mert menetközben megéreztem Yoru közeledését.

-Biztos vagy benne?

Nem tudott válaszolni, mert ekkor meglátta Yorut. A farkasról lerít, hogy nem távoli rokona a vadonélő társainak.

-Hú a mindenit. Ez egy fajtatiszta farkas-ámult el, és rögtön a gazdáját keresete.

-Ja és szobatiszta.

Yoru a kezembe adja a botot, én meg eldobom. Carlos döbbenten nézz rám, majd megkérdezte a felesleges kérdést.

-A tied?.

-Úgy nézz ki. Na jó mi lassan megyünk. Yoru!- füttyentettem, mire az én bolondos jószágom hozzám ügetett. Még ülve is magasabb, volt mint a srác kutyája, aki így bizalmatlanul nézte a társát.

Castiel rám nézett, majd a fekete farkasra.

-Mi is a neved?-kérdezte végül.

Nem feleltem neki. Yoru a kezembe nyomta a fejét, majd mellettem ügetve boldogan vakkantott.

-Miva Swan! –válaszoltam neki vissza nézve.

Carlos meglepve nézett rám. Nem számolt arra, hogy elmondom neki a nevem.